Közélet

Orbán Viktor: A fertőzés első nagy hullámát letörtük

Magyarország rendben van, de ami Európában történik, az ránk is hatással van – mondta a kormányfő.

A fertőzés első nagy hullámát letörtük, most már a gazdasági következmények enyhítésével, munkahelyek teremtésével foglalkozunk, és készülünk arra, hogy mi lesz, mert vakcina nincs,

és ha nincs vakcina, akkor nem tudjuk megölni, eltenni láb alól az ellenséget, amit most egy vírust testesít meg. Tehát együtt kell vele élnünk” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

„Magyarország rendben van, de ami Európában történik, az ránk is hatással van, mert jönnek külföldiek, és mi is, különösen nyáron jövünk-megyünk, behurcoljuk ide a vírust” – magyarázta a kormányfő.

Az operatív törzs ma délig kapott határidőt arra, hogy letegyen egy javaslatot az asztalra, amely a behurcolás elleni védekezést tartalmazza

– ismertette Orbán Viktor. „Nézzük, mit csinálnak a szomszédok, különösen Ausztria, ahol kombinált csomagot állítottak össze, amiben karantén, mintavétel, határellenőrzés együttesen szerepel” – tette hozzá.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint az uniós költségvetéssel kapcsolatban a kormányfő elmondta: „Az uniónak mindig 7 évre készül pénzügyi terve, nevezzük költségvetésnek, most azonban a járvány miatt térdre esett, vagy szeptemberre térdre eshet jó néhány, nálunk egyébként gazdagabbnak gondolt, nálunk gazdagabb, de pénzügyileg sérülékenyebb ország”.

„Ezért úgy döntöttek a nagyok, beszéljünk egyenesen, hogy hitelt vegyünk fel, mert a pénzpiacon van a tulajdonosaink oda is adják, ha fizetünk nekik kamatot, mert ők azt szeretik ha felvesszük ezt a nagyösszegű hitelt, akkor utána osszuk szét egymás között, mondja az unió, a gazdaságaink újraindítása érdekében” – mondta a miniszterelnök.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

„A franciák elnöke egy éve azt mondta őszinte vitát kell indítani Európa jövőjéről, mert Európában mi tagadás vannak bajok” – emlékeztetett a kormányfő, aki szerint ideológiai bla-bla nélkül kell beszélni a problémákról. 30 éve az európaiak a világgazdaság teljesítményének 25 százalékát adták, ma ez 15 százalék. A védelmi kiadásaink két százalék alá estek, nem tudunk gondoskodni a biztonságunkról, és közben migrációs válságot élünk át – sorolta a bajokat a miniszterelnök, aki szerint az unió válságkezelési képessége lecsökkent.

Jó időben avatkoztunk be, az eredmények már látszanak, magához tér a gazdaság, ismét lesz mindenkinek munkája

– fogalmazott.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a gazdasági válságoknak van egy gyors és egy késleltetett hatása is, utóbbi pedig csak 5-6 hónap múlva fog jelentkezni. „Már most dolgozunk azon, hogy felkészüljünk arra, ami majd januárban várható. A kormány ezért nyáron is ülésezni fog” – hangsúlyozta, megjegyezve: a tapasztalatokból sokat tudnak meríteni a sikeres válságkezeléshez, mert csupa olyan ember van a kormányban, aki látott már korábban ilyen válsághelyzetet.

Kaleta Gábor pedofilbotránya kapcsán a miniszterelnök azt mondta, hogy használni fogják a jogalkotás eszközeit, meg fogják hozni azokat a törvényeket, amelyek szükségesek a gyermekvédelem területén. „Ősszel ez lesz a törvényalkotás egyik legfontosabb része” – mondta Orbán Viktor, aki szerint nem szabad ebben a kérdésben kompromisszumot kötni.

Orbán Viktor interjú
Kapcsolódó cikkek