Több száz milliárd forintnyi dollárt talált egy ügyfél véletlenül a számláján
Mintegy 2,45 milliárd dollárt talált a Bank of America egyik ügyfele a számláján, amikor a bank mobilalkalmazásában, illetve internetes bankolási felületén nézte meg azt – írja a Bloomberg.
Az óriási összegről az ügyfél biztosra vette, hogy csak valamilyen hiba lehet amögött.
Így is volt, ám az ügyfél hiába várt arra, hogy a pénzintézet korrigálja a hibát: az összeg – formailag legalábbis – napokig rendelkezésre állt számláján akkor, ha azt a mobilapplikációban illetve ha internetes bankolás során ellenőrizte.

Az Origo szemléje szerint végül a pénzintézet elvégezte a technikai probléma elhárítását, és az ügyfél számlája újra a tényleges egyenleget jeleníti meg.
Ez csak egy megjelenítési probléma volt, semmi több. A hibát korrigáltuk
– nyilatkozta a Bank of America szóvivője a több milliárdos vizuális baklövés kapcsán. A Bloomberg azonban megjegyzi, hogy nem minden ügyfelük járt úgy, hogy számlaegyenlege a bank hibája miatt – ha rövid időre is, de – a csillagos egekbe ugrott. Még a hónap elején több számlatulajdonosnál egyenlegük átmenetileg 0 dollárt mutatott online banki ügyintézés esetén, egészen addig, amíg a pénzintézet el nem hárította a technikai problémát.


