Közélet

A maffia akart leszámolni Róma első női polgármesterével

Nem a Casamonica klán volt az egyetlen bűnszervezet amellyel a politikus összetűzésbe került az elmúlt négy év során.

A maffia merényletre készült Róma első női polgármestere Virginia Raggi és családja ellen – állítja a képviselő. Az indíték pedig nem más, minthogy a városvezető túl közelről foglalkozott Róma olyan területeivel, ahol a bűnszervezet aktívan tevékenykedik – írja a The Guardian.

A kormánypárti Virginia Raggi 2016-os megválasztásával lett az örök város első női polgármestere, ami jelentős áttörésnek számított nemcsak a pártjában az Öt Csillag Mozgalomban, de az olasz fővárosban is.

Raggi az újraválasztási kampánya során egy televíziós műsorban árulta el, hogy

a hírhedt Casamonica család vette őt és családját célkeresztbe, miután 2018-ban lebontatta néhány illegálisan épített villájukat.

Ezek után a képviselő saját védelme érdekében rendőri felügyelet alá kényszerült.

Fotó: Andrea Ronchini/NurPhoto / AFP

Arról értesítettek, hogy egy merénylet van készülőben ellenem és a családom ellen

– mondta a polgármester.

Azonban nem a Casamonica klán volt az egyetlen bűnszervezet amellyel a politikus összetűzésbe került az elmúlt négy év során, ilyen például a Spada család Ostia térségében, vagy a Marando család San Basilio külvárosi területein.

Nem egyszer fordul elő, hogy a város különböző pontjain az emberek odahajolnak hozzám és biztatnak, hogy folytassam a harcomat. Majd sietősen távoznak a közelemből, mert félnek attól, hogy velem látja őket valamelyik klán

– fűzte hozzá a városvezető.

Virginia Raggi polgármestersége az elejétől kezdve sok nehézségbe ütközött. Kezdve az elsőéves összetűzésekkel a római közgyűlésben, később pedig a 2018-as korrupciós ügye miatt, amiben felmentették végül.

maffia Róma polgármester Olaszország Cosa Nostra
Kapcsolódó cikkek