Közélet

A FIFA lépéskényszerbe kerülhet a Bundesliga klubok követelései miatt

A német labdarúgóklubok szigorúbb utazási szabályokat követelnek, és azt fontolgatják, hogy nem engedik el játékosaikat hazájuk válogatottjához.

A német labdarúgóklubok szigorúbb utazási szabályokat követelnek a nemzetközi szövetségtől (FIFA), és azt fontolgatják,

hogy novemberben nem engedik el játékosaikat hazájuk válogatottjához.

Számos klub felelőtlennek nevezte a válogatott játékosokra vonatkozó jelenlegi utazási szabályokat, mert többen is fertőzötten tértek vissza csapatukhoz a legutóbbi nemzetközi szünet után.

Alexander Rosen, a Hoffenheim vezetőedzője közölte, mindent megtesznek a biztonság érdekében, de érzésük szerint a szövetségek nem törődnek velük.

Az egész eljárás nem mehet a megszokott módon, meg kell fontolnunk a játékosok utazásának megtiltását

– mondta.

Dortmundi kollégája, Lucien Favre veszélyesnek nevezte az utazásokat, az 1. FC Köln ügyvezető igazgatója, Horsdt Heldt pedig úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzetben teljes képtelenség, hogy a csapatok és a játékosok ennyit utazgatnak,

továbbá felhívta a figyelmet, hogy a klubok fizetik a játékosokat, nem a szövetségek.

Fotó: Ina FASSBENDER / AFP

Jochen Saier, a Freiburg szakvezetője kijelentette: bizonyosodott, hogy nem lehet kizárni a játékosok megfertőződését, amikor a válogatottaknál tartózkodnak. Hangsúlyozta, növekszik a fertőzés aránya a futballisták körében, ez pedig veszélyezteti a bajnoki szezon folytatását.

A klubok képviselőit nemcsak a megbetegedés kockázata zavarja, hanem az is,

hogy az amúgy is szoros menetrend közepette nagyon sok energiát emészt fel a válogatottbeli szereplés.

Hertha szurkolók. Fotó: STEFANIE LOOS / AFP)

Peter Bosz, a Bayer Leverkusen edzője szerint a barátságos mérkőzésekre a válogatottak szövetségi kapitányainak, a klubedzőknek és a játékosoknak sincs szükségük.

Ez a többletterhelés felesleges, és csak anyagi okokból történik

– tette hozzá.

Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund vezérigazgatója leszögezte, a legfőbb cél a Bundesliga folytatásának biztosítása, mivel annak újbóli félbeszakítása súlyos anyagi fenyegetést jelent a klubok számára.

Hans-Dieter Flick, a címvédő Bayern München vezetőedzője elengedhetetlennek nevezte az együttműködést a válogatottak szövetségi kapitányaival, mert véleménye szerint mindkét fél szempontjait figyelembe kell venni.

Markus Krösche, az RB Leipzig sportigazgatója további szabályozást és támogatást követelt a klubok számára a FIFA részéről.

A magyar válogatott legutóbbi keretében négy játékos – Gulácsi Péter, Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Ádám (Mainz) és Sallai Roland (Freiburg) – szerepelt a német élvonalból.

hoffenheim Dortmund Lucien Favre Bundesliga Bayer Leverkusen FIFA
Kapcsolódó cikkek