BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hungarikummá nyilvánították a Magyar népmeséket

A Hungarikum Bizottság egyhangú szavazással hungarikummá nyilvánította a Magyar népmeséket.

Lakiteleken tartotta ülését csütörtökön délelőtt a Hungarikum Bizottság. A testület fontos döntést hozott, ugyanis egyhangú szavazással hungarikummá nyilvánította a Magyar népmeséket

– közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázaton résztvevők, miután

a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszer szerint a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be. Kifejtette: a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezzel a belföldi turizmus erősítéséhez.

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került:

  • a Jászkürt – Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk,
  • Vitéz László és Vitéz László- bábjáték,
  • a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál,
  • a Dél-alföldi szikes tavak,
  • valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.
  • Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi, a „Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX, kerületi értéktárba került be.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.