Jó évet zár a nyíregyházi állatkert
A tavaszi lezárásokat leszámítva sikeres volt a 2020-as év a Nyíregyházi Állatpark számára, a május eleji nyitás után fokozatosan erősödött a vendégszám, és a nyarat már igazi nagyüzemben dolgozta végig a park 150 munkatársa – értékelte az évet Gajdos László igazgató az MTI-nek adott interjújában. Míg a 2019-es rekordévben mintegy 600 ezer látogatót fogadtak, idén ez a szám
a 400 ezerhez közelített, a kiesés pedig körülbelül 500 millió forinttal csökkentette a park költségvetését. Részben spórolással, a munkák átszervezésével, kormányzati segítséggel, valamint a tulajdonos önkormányzatra támaszkodva azonban talpon tudott maradni az állatkert. Az érdeklődést jól jelzi, hogy a 35 hektáros park három szállodája folyamatosan telt házzal működött, amíg fogadhatott vendégeket.


