Közélet

Bemutatták az Alfa Romeo idei versenyautóját

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi ülnek be a volánok mögé.

Bemutatták hétfőn az egyik főszponzor varsói központjában a Forma-1-es Alfa Romeo istálló idei versenyautóját, melyet a finn Kimi Räikkönen és az olasz Antonio Giovinazzi vezet majd.

A teszt- és tartalékpilóta feladatait az idén is a lengyel Robert Kubica látja majd el a svájci központú csapatnál,

amely tavaly nyolcadikként zárt a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében.

Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Frederic Vasseur csapatfőnök a C41 kódjelzésű modell leleplezése előtt azt mondta, lépésről lépésre szeretnének visszatérni a középmezőny elejére, és bár az addig vezető út hosszú, folyamatosan ennek a célnak az eléréséért dolgoznak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alfa Romeo (@alfaromeoofficial) által megosztott bejegyzés

Az Alfa Romeo a harmadik istálló, amely bemutatta 2021-es versenygépét.

Elsőként a McLaren, majd az Alpha Tauri prezentálta az idei modellt, március 2-án a vb-címvédő Mercedes, valamint az Alpine, március 3-án az Aston Martin, március 5-én pedig a Williams következik.

A rekordot jelentő 23 futamból álló Forma-1-es világbajnoki idény március 28-án, Bahreinben kezdődik. A szezon előtti egyetlen hivatalos tesztet szintén a szahíri aszfaltcsíkon tartják március 12. és 14. között.

alfa romeo Forma 1
Kapcsolódó cikkek