Közélet

Biden szakértője: jövőre is maszkot kell viselniük az amerikaiaknak

A járvány eddig mintegy félmillió emberéletet követelt az Egyesült Államokban.

Elképzelhető, hogy az amerikaiaknak még 2022-ben is maszkot kell viselniük, még akkor is, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti majd az Egyesült Államok – mondta vasárnap Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója a CNN hírtelevíziónak.

Ugyan az igazolt fertőzöttek napi száma folyamatosan csökken az Egyesült Államokban, továbbra is amerikaiak ezrei halnak meg naponta a koronavírus miatt. Az ország lakosságának alig több mint 5 százalékát oltották be eddig a vakcina mindkét adagjával.

Joe Biden egyik kiemelt célja, hogy felgyorsítsa az oltások beadásának ütemét,

a szövetségi államok vezetői pedig egyre több adag vakcinát igényelnek, hogy megpróbálják megakadályozni a járvány terjedését, amely eddig mintegy félmillió emberéletet követelt az Egyesült Államokban.

Fotó: Saul Loeb/AFP

„Ez a félmilliós szám egy szörnyű történelmi mérföldkő” – mondta az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa. Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak várhatóan továbbra is maszkot viselnek-e majd a következő évben, Fauci azt válaszolta: „lehetségesnek tartom, hogy ez a helyzet”.

Hozzátette, hogy ez függ például az újabb variánsok elterjedésétől is.

Az NBC amerikai televíziónak adott interjújában a szakember arról is beszélt, hogy túl korai lenne pontosan meghatározni, az Egyesült Államok mikor érheti el a teljes immunitást. A Fox News televízió egyik vasárnapi műsorában pedig azt mondta: az hogy az Egyesült Államokban élőknek szükségük lesz-e később emlékeztető oltásra, attól függ, hogyan alakul az úgynevezett dél-afrikai mutáció elterjedése.

Míg a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák úgy tűnik, védettséget adnak az egész országban elterjedő brit variánssal szemben, addig kevésbé védenek a dél-afrikai változat ellen, amely egyelőre nem domináns

- mondta a virológus.

Anthony Fauci hozzátette: „ha ez a változat dominánsabbá válik, akkor lehet, hogy be kell szereznünk a vakcina egy olyan változatát, amely kifejezetten a dél-afrikai mutáció ellen nyújt védettséget.”

Anthony Fauci koronavírus Joe Biden
Kapcsolódó cikkek