Közélet

Csaknem kilencszáz üres praxis van

A megítélt többletforrás bértámogatásra fordítható, de további milliárdokra lenne szükség például az eszközcseréhez.

Februárban már csaknem kilencszáz praxis áll üresen a hazai alapellátásban, ebből

  • 609 háziorvosi
  • és 287 fogorvosi.
  • Az üres praxisok száma 52-vel haladja meg a januárit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint. Az egészségbiztosítónak februárban 6504 háziorvossal volt szerződése, és már 117 praxisközösség működik az országban.

    A hét végi bejelentés szerint a fogorvosi ellátást vállalkozói formában végzők (fogorvosok és a szakdolgozóik) az idén több mint 26 milliárd forint többletforráshoz jutnak, így már nem csak az alkalmazottként foglalkoztatottak bére nő.

    A fogorvosi ellátás finanszírozása 68,7 milliárd forintra emelkedik, ami több mint 60 százalékos emelkedés az előző évhez képest

    – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A fogorvosok is – akárcsak a háziorvosok – csatlakozhatnak majd praxisközösségekhez. Az emelt szintű praxisközösséget vállalók százszázalékos, az alapformát választók 80 százalékos többletforráshoz jutnak. Ha nem lépnek be praxisközösségbe, 30 százalékos pluszt akkor is kapnak.

    „Az előkészítés során a fogászati praxisközösségről egyelőre nem esett szó” – reagált a fogászati alapellátás finanszírozásának emelésére Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke a Világgazdaságnak. A megítélt többletforrás bértámogatásra fordítható, ami örömteli, de a MOK alelnöke szerint

    további milliárdokra lenne szükség például az eszközcseréhez, hiszen még egy új fogorvosi szék beszerzése is probléma.

    Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

    Ezenkívül a bérkiegészítés mértékét a háziorvosokhoz hasonlóan a praxisközösségi részvételhez kötné a jogalkotó, holott – mutatott rá a kamara alelnöke – a praxisközösséget eredetileg a háziorvosi ellátásra találták ki, nem a fogászatira. A lakosság nem jár olyan rendszeresen fogorvoshoz, mint háziorvoshoz, de a háziorvosi praxisközösség motiválhatja a betegeket a fogorvosi ellátás igénybevételére. A fogorvosi és háziorvosi praxisok között eddig nagyjából ötszázezer forint volt a finanszírozásbeli különbség, és úgy tűnik, ez most a duplájára fog emelkedni, mert amíg a finanszírozásbővítés alapján

    egy háziorvosi praxisnak havonta 2,6-2,7 millió forint jut, a fogorvosinak a béremeléssel is csupán havi 1,6-1,7 millió forint.

    Az Emmi a Világgazdaság megkeresésére közölte, hogy az alapellátó fogorvosok ugyanolyan feltételekkel csatlakozhatnak a praxisközösségekhez, mint a háziorvosok és a házi gyermekorvosok. A csatlakozás önkéntes. Az egészségügyi szolgáltatónak február 28-ig kell nyilatkoznia a praxiskezelő Országos Kórházi Főigazgatóságnál arról, hogy belép-e, és ha igen, milyen szintű praxisközösségbe.

    A praxiskezelő erről március 19-ig tájékoztatja a NEAK-ot. Az egészségügyi szolgáltató az orvos esetében a praxisközösséghez való csatlakozás szintjéhez igazodóan, a szakdolgozó esetében a praxisközösséghez való csatlakozástól függetlenül a gyakorlati időhöz igazodó bérkiegészítés-támogatást a 15,5 százalékos szociális hozzájárulási összegével együtt tudja megigényelni a NEAK-nál. A bértámogatást először az áprilisi utalványozással együtt folyósítják, januárig visszamenőleg.

    háziorvosok praxisközösség fogorvosok Nagy ÁKos egészségügy
    Kapcsolódó cikkek