Közélet

Dokumentumfilm készült Karikó Katalinról

Egyesek szerint megérdemli a Nobel-díjat, mert felfedezései forradalmasíthatják az orvostudományt – indokolja a tévécsatorna, miért készítette el a portréfilmet.

„Karikó Katalin, aki életét az mRNS-nek szentelte, akinek kutatásai a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinákhoz vezettek…” E bevezető mondatokkal ajánlja a tévénézőknek a BFMTV azt a friss dokumentumfilmjét, amelynek főszereplője a magyar tudós – írja a Szegedi Tudományegyetem portálja.

Egyesek szerint megérdemli a Nobel-díjat, mert felfedezései forradalmasíthatják az orvostudományt

– indokolja a BFMTV, hogy miért készítette el A nő, aki megmentheti a világot (La femme qui peut sauver le monde) című, Karikó Katalint és a hírvivő RNS-hez kötődő kutatásait, az elmúlt közel negyven évben elért eredményeit bemutató filmet.

Fotó: bfmtv.com

A dokumentumfilmet először 2021. február 1-jén láthatták a francia tévénézők, de a BFMTV honlapján bárki elérheti.

Karikó Katalin a József Attila Tudományegyetemen tanult, az egyetem elvégzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett el dolgozni, majd az Egyesült Államokba folytatta a kutatásait. A 65 éves tudós a BioNTech nevű német oltóanyaggyártó vállalat alelnöke. A Pfizerrel közösen létrehozott koronavírus elleni vakcina az ő felfedezésén is alapul. Karikó Katalin kutatásainak is köszönhetően készült el rekordgyorsasággal a koronavírus elleni vakcina.

 

Címlapkép: bfmtv.com

Karikó Katalin
Kapcsolódó cikkek