BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokért árverezhetnek el egy ritka Bugattit

Hárommilliárd forintot is érhet az 1937-es gyártású kocsi.

Akár három milliárd forintot megközelítő árat is megadhatnak egy ritka Bugattiért, amelyet pénteken árverez el a Bonhams aukciósház Országúti legendák elnevezésű angliai aukcióján.

A Bugatti 57S típus utolsó ismert modelljéről van szó, amelyet 1937-ben gyártott a Corsica Coachworks.

A négyüléses autó karosszériája Elzászban készült, ahonnét Angliába szállították, hogy a vásárló, Robert Ropner személyes igényei szerint fejezzék be. Az elzászi Molsheimben mindössze 42 példány készült a Bugatti 57S-ből.

Fotó: National Motor Museum/Heritage Images/Getty Images

Az aukciósház szerint az árverés fénypontjának számító oldtimernek az elmúlt 51 évben egyetlen tulajdonosa volt, egy brit mérnök és autórajongó. A gépkocsi leütési árát 5-7 millió font (5,7-8 millió euró, 2-2,88 milliárd forint) közöttire becsülik.

A pénteki árverésen összesen hat veteránautót bocsátanak áruba, köztük egy Aston Martin DB4GT Coupét az 1960-as évekből (maximális becsült leütési ára: 2,1 millió euró) és egy 1965-ös Ferrari 275 GTS Convertible-t (max. egymillió euró).

A világ legdrágább autója egy 1962-es piros Ferrari 250 GTO Berlinetta, amely 48,4 millió dollárért – mai árfolyamon 14,3 milliárd forintért – kelt el 2018-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.