Közélet

Tíz páncélozott jármű érkezett a magyar honvédséghez

Csütörtökön átvették a török gyártó vezérigazgatójától az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet.

Csütörtökön átvették a török gyártó vezérigazgatójától az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Hamarosan további negyven jármű érkezik Tatára – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A honvédség több alakulatához pedig olyan járművek kerülnek majd, amelyeket már Magyarországon készítenek, a török gyártóval közösen.

Benkő Tibor hozzátette: a most átadott adott Gidrán járművek – a többi, a közelmúltban beszerzett technikai eszközhöz hasonlóan – a harci tapasztalatokat figyelembe véve és a magyar igényekkel kiegészítve készültek el.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Engin Aycol, a Nurol Makina vezérigazgatója elmondta, ezek a járművek az Ejder Yalcin platformjára készültek, az egyik legkorszerűbb és legmegbízhatóbb négykerék-meghajtású harcászati támogató járműnek számítanak.

A típus változataiból több ezer készült el, a világ több pontján szolgálatban állnak.

A vezérigazgató hangsúlyozta: Magyarország az első európai uniós állam, mely ezt a járművet rendszerbe állítja és a Nurol Makina kész arra, hogy befektessen Magyarországon, és egy helyi társaságot hozzon létre„

Tavaly decemberben jelentették be, hogy a Magyar Honvédség több mint 300 Gidrán 4x4-es páncélozott kerekes katonai járművet rendszeresít majd. A járműveket a török NUROL MAKINA Ejder Yalcin és NMS 4x4 katonai járműveinek mintájára Magyarországon is gyártják majd, Kaposváron.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A négykerék-meghajtású járművek magyarországi előállításánál fokozatosan állnak át az európai fegyverrendszerek beépítésére. A programhoz kapcsolódó gyártást és kutatás-fejlesztést a továbbiakban német-magyar együttműködésben végzik.

Az Ejder Yalcin harcjárművet 2014-ben rendszeresítették Törökországban. Az 5,7 hosszú, 2,5 méter magas járműben kilenc katona fér el.

A 16 tonnás eszközt egy 375 lóerős dízelmotor hajtja, legnagyobb sebessége 120 kilométer óránként, hatótávolsága elérheti a 700 kilométert. Kerekei golyóállóak, alsó páncélzata aknaálló, lövegtornyába egy stabilizált 12,7 milliméteres géppuskát szereltek.

honvédség Tata jármű páncél tank hadipar
Kapcsolódó cikkek