Közélet

Fél év óta először nem volt halálos áldozata a járványnak Londonban

Idén januárban még mintegy 200 áldozatot szedett a járvány a brit fővárosban naponta. Március utolsó napjaiban azonban már nem jelentett új, a koronavírus-fertőzés miatti halálesetet a brit közegészségügyi hatóság.

Hétfőn elkezdődött a december óta érvényben lévő vesztegzár feloldása Angliában, és

újrakezdődött a diákok tantermi oktatása, és a munkavállalók közül is egyre többen térnek vissza a home office-ból az irodákba.

Londonban is szabadabbá vált a gyülekezés — kültéren már a hatfős csoportosulások is megengedettek — és a sportolás is. Járványügyi szakemberek figyelmeztették a kormányt, hogy a szabályok lazítása együtt jár majd a fertőzöttek számának újbóli emelkedésével.

Azzal azonban ők sem számolnak, hogy a kórházi kezelésre szorulók vagy a halálozások száma ismét számottevően megemelkedik.

Fotó: Maciek Musialek / NurPhoto via AFP

Jó ütemben halad ugyanis a brit lakosság tömeges oltása: mostanáig több mint 30 millióan kapták meg legalább az első injekciót, azaz a felnőtt lakosság több mint fele legalább részben védettséget szerzett a vírus okozta súlyos megbetegedéssel szemben. Hasonlóan a Magyarországon alkalmazott stratégiához, a briteknél is először a legidősebbeket — a legnagyobb veszélynek kitett korcsoport tagjait — kezdték oltani, hogy a járvány okozta halálozások számát minél előbb csökkenteni tudják. A legújabb járványügyi adatokat látva ez a forgatókönyv bevált; a kilencmilliós nagyvárosban alig több mint hétszáz fertőzöttet azonosítottak hétfőn.

halálozási adatok koronavírus járvány járványügyi adatok London Egyesült Királyság újranyitás
Kapcsolódó cikkek