BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Finomhangolásra vár a VAR a Premier League-ben

Rendkívül népszerűtlen volt idén a technológia Angliában, így a következő idény előtt megpróbálnak javítani rajta.

A játékvezetői testület vezetői a videobírós rendszer (VAR) továbbfejlesztésén dolgoznak a labdarúgó Premier League következő idénye előtt – számolt be pénteken a The Times című napilap.

A VAR-t az elmúlt idényben vezették be az angol bajnokságban, ám népszerűtlen számos élvonalbeli vezetőedző körében a döntések meghozatalának ideje és pontossága miatt. A sportágon kívülről is érkeztek kritikák, melyek szerint a VAR már túlhaladt eredeti célján, a leginkább kirívó hibák kiszűrésén.

Fotó: AFP

Az új tervezet edzők, csapatkapitányok és sportigazgatók észrevételeit magában foglaló felmérésen alapul majd, és két témakört fog érinteni: a következetesség javítását a döntéshozatalokban, valamint a marginális lesek értelmezését. Ezek nyomán széleskörű elfogadottságra törekszenek azzal kapcsolatban, milyen esetekben várható VAR-döntés.

Ennek eredményét még azelőtt ismertetik, hogy elindulna a Premier League 2021/22-es idénye, amelyre augusztus 14. és május 22. között kerül sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.