BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódik az élelmiszerpazarlás elleni program

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül.

Folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül – közölte a hatóság hétfőn.

A közleményben felidézik, hogy február 25-én, online zárókonferencián összegezték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) Maradék nélkül programjának legfontosabb eredményeit, amelyet az Európai Unió LIFE pályázatának pénzügyi hozzájárulásával 2016-ban indítottak.

A tájékoztatás szerint Bognár Lajos országos főállatorvos a konferenciát megnyitó beszédében bejelentette, hogy bár az EU-s társfinanszírozási időszak véget ért, az Agrárminisztérium és a Nébih továbbra is elkötelezett a 2020 óta Magyarország nemzeti élelmiszerhulladék-megelőzési programjának is számító Maradék nélkül folytatása mellett.

Angelo Salsi, az Európai Bizottság LIFE programjának vezetője köszöntő beszédében kiemelte, a Maradék nélkül projekt példaértékű kezdeményezés lehet más országok nemzeti programjai számára a maga komplexitásával, innovativitásával és eredményességével – írja a Nébih közleményében.

Fotó: Shutterstock

Kasza Gyula, a program vezetője az elmúlt 4 év legfontosabb eredményeit ismertetve elmondta,

a komplex oktatási program csaknem 300 000 gyerekhez jutott el a nyomtatott és az online letölthető oktatási csomagok révén.

Bemutató foglalkozásokat, órákat 58 iskolában tartottak, amelyeken 1800 gyerek és 110 pedagógus vett részt, a program vetélkedőibe, játékaiba pedig 2300 gyerek kapcsolódott be.

A Nébih közölte, a Maradék nélkül program kutatási eredményei a lakossági élelmiszerhulladékról azt mutatja, hogy

Magyarországon 2016 és 2019 között 4 százalékkal csökkent az egy főre eső éves élelmiszerhulladék mennyiség, amely jelenleg hozzávetőlegesen 65 kilogramm.

A program részeként tematikus útmutatók is készültek az élelmiszerláncban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésére szolgáló jó gyakorlatokról az élelmiszer-feldolgozók, a kereskedelem, a vendéglátás, valamint a civil szektor számára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.