BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Levélben közölte lemondását az államkincstár elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy pár soros levélben köszönt el kollégáitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar Államkincstár 2017-ben kinevezett vezetője.

Bejelentette lemondását a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke, Mészáros József egy belső e-mailben közölte munkatársaival távozását – írja a Népszava.

Egy pár soros levélben köszönt el kollégáitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar Államkincstár 2017-ben kinevezett vezetője.

A távozását nem indokolta az elnök, többeket meglepetésként ért a hír. Sokukkal Mészáros 2010 óta dolgozott együtt, hiszen 2010 óta vezette az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságot (ONYF), utána a nyugdíjfolyósító ás az államkincstár egyesítése után 2017-től került a közös szervezet élére – írja a lap.

MTI/Máthé Zoltán

A MÁK-ONYF integráció látszólag problémamentesen zajlott le, komoly szakmai és főleg nyilvános kifogás nem érte az államkincstár vezetését.

Tavaly azonban megváltozott az államkincstár megítélése az államigazgatáson belül: Varga Mihály pénzügyminiszter Magyar Államkincstár stratégiai megújításának és hatékonyabb működésének elősegítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki a MÁK-hoz.

A miniszteri biztos közvetlenül a pénzügyminiszternek jelentett.

A kinevezéséről szóló miniszteri utasítás szerint a biztos feladata, hogy vizsgálja a Magyar Államkincstár hatékonyabb működésének lehetőségét, tekintse át annak stratégiai és koncepcionális kérdéseit.

Emellett feladata volt, hogy részt vegyen a kincstárt érintő elemzések, vizsgálatok lefolytatásában, figyelemmel kísérje a kincsár működésére vonatkozó előterjesztéseket, jelentéseket, a kincstár által elkészített stratégiákat, koncepciókat véleményezze – írják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.