– Néhány napja országgyűlési vitanap zajlott az uniós források felhasználásáról. Pontosan mennyi pénzt kap Magyarország a 2021–27-es költségvetési ciklusban?
– Tavaly decemberben született döntés Brüsszelben az előttünk álló esztendők két nagy pénzügyi keretéről: a hétéves büdzsében csaknem 1100 milliárd, míg a koronavírus-járvány miatt szükséges helyreállítási alapban (NextGenerationEU) 750 milliárd euró áll a tagállamok rendelkezésére. Mindebből Magyarország több mint 50 milliárdot kap, amelyből ha levonjuk a 10 milliárdos befizetési kötelezettségünket, akkor látható, hogy 40 milliárd eurós plusszal zárunk. Ennyi pénz még egyetlen EU-s költségvetési ciklusban sem érkezett hazánkba. Ez a történelmi siker annak köszönhető, hogy a magyar érdekeket következetesen és ismét eredményesen képviselte Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a brüsszeli sikereivel kicsit már úgy vagyunk, mint Lionel Messi remekbe szabott szabadrúgásgóljaival: lassan már nincs is bennük semmi meglepő. Pedig aki életében akár csak egyetlen mérkőzés erejéig is futballozott, tudja jól: mindegyik találat különleges teljesítmény. A melldöngetően brüsszelita magyar baloldal és a magyar nemzeti érdekeket képviselő polgári kormányok eredményének az összehasonlításakor a matek meglehetősen egyszerű: míg Gyurcsány Ferenc 2006-ban kormányfőként a „merjünk kicsik lenni” hitvallása jegyében mindössze 400 millió euróval nagyobb összeget tudott kialkudni Magyarországnak, addig Orbán Viktor 2013-ban 4 milliárd, tavaly pedig közel 3 milliárd euró pluszpénzt szerzett a magyaroknak. Ennyi.
– Hogyan épül fel az 50 milliárd eurós összeg?
– A legfontosabb tételek a következők: az uniós helyreállítási alapból Magyarország 7 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatást kap, s mintegy 10 milliárdos hitelt vehet fel. A regionális fejlesztési források összességében 20 milliárd fölötti összeget képviselnek, az agrár- és vidékfejlesztési támogatások értéke pedig megközelíti a 11 milliárd eurót.
– Miért volt szükség arra, hogy az agrár- és vidékfejlesztési pénzek magyar társfinanszírozását jelentősen, 80 százalékra emelje a kormány?
– Az agrárium stratégiai ágazat a hazai nemzetgazdaság növekedése, az gyarapodása, a vidék megtartóerejének a növelése, valamint az élelmiszer-biztonság, az ellátás biztonsága szempontjából egyaránt. A magyar mezőgazdaságnak olyan állapotban kell lennie, hogy minden helyzetben garantálni tudja a magyarok biztonságos ellátását jó minőségű, hazai élelmiszerekkel.
Ha Magyarország nem élt volna a nemzeti társfinanszírozás növelésének a lehetőségével, akkor – az agrártámogatások uniós büdzséjének sajnálatos csökkenése miatt – a következő hét évben a mezőgazdaságunk támogatására fordítható összegek csökkentek volna.
A kormány döntésének köszönhetően viszont történelmi léptékű forráshoz jut a magyar vidék, a közös agrárpolitika uniós és hazai pénzei révén az elkövetkező kilenc esztendőben összesen mintegy 7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék, mezőgazdaság és élelmiszeripar erősítésére, fejlesztésére. Agrárkapacitásunk a jelenlegi termelés többszörösére lenne képes, éppen ezt kell megcéloznunk a rendelkezésre álló EU-s forrásokkal.
– Ezek szerint nem arról van szó, amit több helyen is lehetett olvasni a sajtóban, hogy ez a finanszírozásnövelés egy „választási mesterterv” 2022-re?
– A források kapcsán 2027-ig tartó időszakról beszélünk, tehát ironikusan csak azt tudom mondani: ha valaki ezt a logikát követi, akkor az állítását úgy kell helyesen megfogalmaznia, hogy ez egyszerre két – a 2022-es és a 2026-os – parlamenti választás győzelmét is megalapozza.
– A magyarországi baloldal hosszú évek óta minden energiáját mozgósítva azon dolgozik, miként tud ártani a saját hazájának. A céljuk változatlan: elvenni, csökkenteni a magyaroknak, a Magyarországnak járó uniós támogatásokat, mert az agybeteg politikai logikájuk szerint ha sok EU-s forrás áll rendelkezésre, az az ő hatalmi törekvéseik, választási esélyeik szempontjából nagyon nem kedvező. Ezért követelték többek között, hogy a közösségi fejlesztési összegek közvetlen brüsszeli pénzek legyenek, vegyék el tőlünk a források megtervezésének és felhasználásának a jogát. Ez óriási forrásvesztést jelentett volna hazánknak. Aztán jött náluk a jogállamisági mechanizmus „őrülete”, hogy mindenféle újbaloldali ideológiai elvárásoknak legyünk kötelesek megfelelni a jog szerint nekünk, magyaroknak járó pénzek felhasználása érdekében. Majd a Magyarországnak járó összeg egy részét úgy címkézték volna meg, hogy azt csak ellenzéki önkormányzatok kaphassák meg. Most pedig éppen a források elosztásáról való egyeztetések hiányával vádolják a kormányt, pedig a kabinet, ahogy eddig is minden esetben, mindenkivel, fűvel-fával, virággal, bokorral, balett-táncosokkal és kőfaragókkal is egyeztet.
– Orbán Viktor a napokban azt mondta: Brüsszel elszúrta a koronavírus elleni vakcinák beszerzését. Hogy látja az EU-s válságkezelés helyzetét?
– Ha még a rendszerint visszafogottan nyilatkozó Navracsics Tibor korábbi uniós biztosunk is azt mondja, a magunk mögött hagyott másfél évtized világossá tette, hogy az unió intézményrendszere alkalmatlan a válságok kezelésére, akkor tényleg nagyon súlyos és alapvető a probléma. Bár a járvány gazdasági hatásainak a kezelésében – a helyreállítási alap létrehozásával – Brüsszel valamelyest képes volt átlépni a saját maga árnyékán, de a tettek mezején, a gyors intézkedéseket igénylő közegészségügyi kérdésekben az EU sorozatosan bénázást bénázásra, kudarcot kudarcra halmoz. A pandémia kezdetén a bürokratikus vakrepülés jeleit mutatták. Az Európai Bizottság irodáiból azt jósolták, hogy nem is fogja elérni a járvány földrészünket. Majd amikor a járvány feltartóztathatatlanul berobbant a kontinensre, a teljes bénultság lett úrrá az uniós intézményeken, és csak a gyors tagállami lépések tudták előmozdítani a védekezést. Mindezek fényében annyira talán nem is meglepő, hogy a vakcinabeszerzés folyamatát is teljesen elbaltázták, a beismerés helyett pedig csak finomkodó, a súlyos kudarcot eufemisztikus mondatokba csomagoló nyilatkozatokkal találkozni. Ahogyan felháborító és elképesztő az is, hogy milyen csigalassúsággal halad az oltóanyagok engedélyezése, miközben naponta ezrek halnak meg szerte a földrészen.
– Az Európai Bizottság a múlt héten EU-s oltási igazolványt javasolt az európaiak utazásainak megkönnyítésére. Magyarországon viszont már javában postázzák a nemzeti vakcinaigazolványokat. Hogy lesz jogilag rend ebben a helyzetben?
– Jelen pillanatban a bizottságnak nagyon nem ennek a szabályozási koncepciónak a buherálgatásával kellene foglalkoznia. Most nem brüsszeli vakcinaútlevélre, hanem vakcinára van szükség! Az útlevéllel kapcsolatos szabályok megalkotása persze egy roppant izgalmas intellektuális feladat, és ha nap mint nap ezzel foglalkozik az uniós szervezet, akkor bizonyára a vakcinabeszerzések ügyében már mindent rendbe is tett. Kár, hogy az európai polgárok nem így tapasztalják.
Amikor minden hétre jut legalább öt hír arról, hogy a brüsszeli intézménnyel szerződéses viszonyban lévő gyógyszergyártók a vállaltnál mennyivel kevesebb oltóanyagot fognak leszállítani, ráadásul mennyivel később, akkor az Európai Bizottságnak inkább ezzel a problémával kellene foglalkoznia.
Valamint azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) végre változtasson a bürokratikus lajhárságán, s minél gyorsabban folytassa le az eljárást az engedélyezésre váró vakcinák esetében. A majdani vakcinaútlevél-rendszerrel kapcsolatban elfogadhatatlan, hogy bármiféle diszkrimináció legyen. Nem tehetnek megkülönböztetést a már beoltottak és az önhibájukon kívül be nem oltottak között, mert egyelőre nem arról van szó, hogy csak azok nincsenek beoltva, akik ezt nem akarták. És olyan különbségtétel sem lehetséges, hogy az EU-s jog szerint létező kétféle vakcinaengedélyezési eljárás – az EMA és a tagállami gyógyszerhatóságok veszélyhelyzeti jóváhagyása – közül az egyik eljárásrendben engedélyezett oltóanyag után járna az „útlevél”, a másik után meg nem. Egyelőre a mostani bizottsági előterjesztés ezeknek az alapvető jogállami szempontoknak sem felel meg.
– Végül a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról: miután a Fidesz EP-képviselői kiléptek a néppárti frakcióból, a kormánypárt az egész pártcsaládot is elhagyta. Hogyan tovább?
– Az a normális és logikus, hogy a frakcióból való kilépés után a néppártból is távoztunk. Az Európai Néppárt a mai állapotában menthetetlen. Az EP baloldali szivárványkoalíciója a kommunistáknál kezdődik és a néppárttal ér véget. A feladatunk most egyértelmű: higgadtan, egyáltalán nem kapkodva az európai demokratikus jobboldal felépítése, amely törekvésünkben vannak nyilvánvaló partnereink, mint például az olasz Liga vagy a lengyel Jog és Igazságosság (PiS). A 2024-es EP-választás után pedig az Európai Parlament meghatározó szereplője lehet ez a jobboldali erő.
