Közélet

Anna Kareninával erősít a Netflix

Orosz stúdiókkal szerződik sorozatok gyártására az amerikai Netflix streamingszolgáltató.

Orosz stúdiókkal szerződik sorozatok gyártására az amerikai Netflix streamingszolgáltató, az első megállapodást a Gazprom Media csoporthoz 1-2-3 Production céggel kötötte meg az Anna Karenina korszerű változatának képernyőre viteléről – közölte hétfőn a Kommerszant című napilap.

Az 1-2-3 Productions egyebek között A Gyatlov-hágó és Járvány címmel mutatott be Oroszországban sikeres sorozatot. Utóbbi jogait a Netflix megvásárolta.

Fotó: Shutterstock

A Netflix a lap szerint négy-öt, az orosz piac számára legyártandó projektről tárgyal orosz producerekkel. A tervek között szerepel a 90-es években játszódó dramatikus sorozat leforgatása Mihail Spiric forgatókönyve alapján. A gyártó a jogtulajdonos Russzkoje médiavállalat lehet, amely a Rosszija 1 állami tévécsatorna beszállítója, a rendező pedig Darja Zsuk.

Zsuk a Fehéroroszország által Oscar-díjra nevezett Hrusztal (Kristály) című dráma rendezője.

Az újság úgy értesült, hogy a Netflix a Vodorod, a Szreda, a Star Media és a Yellow, Black and White stúdióval is egyeztetéseket folytat.

Netflix Anna Karanina
Kapcsolódó cikkek