Közélet

Fokozatosan nyitnak a szomszédos határok

Egyre kedvezőbb járványügyi adatok érkeznek a szomszédos országokból, és optimizmusra ad okot az utazást tervezők számára az is, hogy a határ­nyitást prioritáskánt kezelik a kormányok.

Romániában leszálló ágban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, ezért a kormány a korlátozó intézkedések széles körű enyhítését, a lakosság pedig a felhőtlen nyaralást tervezgeti. A bukaresti hatóságok jelen pillanatban egyetlen esetben, a beutazáskor biztosítanak előjogokat a beoltottaknak: Románia területére bárki beléphet a vakcinázásról kiállított igazolás felmutatásával, ha az emlékeztető dózis beadásától számítva eltelt tíz nap.

Bukarest jelenleg 80 országot tart nyilván a járványügyi szempontból magas kockázatú sárga zónában, ahonnan a beutazóknak karanténba kell vonulniuk.

A kéthetes elszigetelés alól mentesülnek, akik 48 óránál frissebb, negatív PCR-tesztet mutatnak fel, vagy igazolni tudják, hogy – a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapva vagy a betegségen az utóbbi három hónapban átesve – immunitást szereztek.

A járványügyi kockázatot jelentő országok közé tartozik többek között Magyarország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Olaszország és Görögország is.

Márciusban a görög turisztikai miniszter Bukarestbe látogatott, hogy bejelentse: országa már április közepétől megnyitja határait az Európai Unióból érkező turisták előtt, így beutazáskor elfogadják a román vakcinaigazolást is. Magyarország és Románia kormánya elvben már megállapodott arról, hogy kölcsönösen elismerik a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, dokumentum azonban még nem született az ügyben. Az egyezmény csak a szabad utazásról szól, a Magyarországon kiadott védettségi igazolványok által biztosított más jogosítványokról nem.

Mivel immár az ország egyetlen megyéjében sem haladja meg az új fertőzések aránya az 1,5 ezreléket, a legtöbb településen, ha csökkentett kapacitással is, de fogadhatnak vendégeket az éttermek, színházak, mozik, június elsejétől pedig további lazításokra lehet számítani. A tervek szerint a wellness- és kezelőközpontokkal rendelkező szállodák megnyithatják szállóvendégeik előtt a beltéri medencéiket is, magas, legalább 50 százalékos átoltottság esetén eltekintenek a kültéri maszkviseléstől, az éjszakai kijárási korlátozástól, és engedélyezhetik például a keresztelők, lakodalmak megrendezését is, kizárólag beoltottak részvételével.

A romániai szállodákat és vendéglőket üzemeltető munkáltatók szövetsége eközben kezdeményezte a korlátozások teljes feloldását, tekintettel arra, hogy a szállásadó és vendéglátóipari egységek alkalmazottainak a 80 százalékát már beoltották koronavírus ellen.

Az országban egyébként uniós átlag alatti az átoltottság: eddig a lakosság 21 százalékát immunizálták egy, 12 százalékát pedig mindkét vakcinadózissal.

Szerbiában biztatók a járványügyi mutatószámok

Az utóbbi napokban a járványügyi mutatószámok a helyzet javulására utalnak Szerbiában is. A lakosság különböző rétegeit próbálják megszólítani és arra ösztönözni, hogy vegyék fel a védőoltást.

Minden beoltott személy 3000 dináros (mintegy 10 ezer forint) egyszeri állami támogatást kap, de általában a cégek is bónuszokat fizetnek beoltott dolgozóiknak, míg akik nem oltatják be magukat és megbetegszenek, a betegállomány ideje alatt csak a bérük 65 százalékára jogosultak.

A beadott vakcinák száma a négymillióhoz közelít. A hétmilliós országban mintegy 1,7 millióan már a második dózisát is megkapták valamely rendelkezésre álló és szabadon választható vakcinának. Másfél millió szerbiai beoltott polgár esetében pedig a második oltás felvétele után már eltelt a két hét is, ők azok, akik az ottani szakemberek szerint már védettnek tekinthetők.

Egy héttel ezelőtt még csaknem nyolcezer koronavírussal fertőzött beteget ápoltak a kórházakban, ez a szám mostanra négyezer alá csökkent. Néhány kórház így most már kikerült az úgynevezett Covid-rendszerből, és újra az eredeti feladatait láthatja el.

A vajdasági magyarlakta településeken a felnőtt lakosság körében az átoltottság megközelíti a 30 százalékot.

A szerb–magyar határátkelőhelyeken az elmúlt hét végén már a járványhelyzet előtti, kora nyári időszakra jellemző élénk forgalom volt tapasztalható. Elsősorban magyar és szerb rendszámtáblás járművek sorakoztak a határátkelőkön. Szerbia azoknak az országoknak az egyike, ahol elfogadják a magyar védettségi igazolványt. Érvényben van azonban egy olyan szabályozás is, hogy a határ mindkét oldalán, 30 kilométeres sávban szabad a ki- és beutazás, ha az utas 24 órán belül vissza is tér. Ez az ingázók számára megoldás.

Fotó: Havran Zolán / Magyar Nemzet

A szabadkai magyar főkonzulátus tájékoztatója szerint

a két ország közötti megállapodás értelmében Magyarország állampolgárai korlátozás – negatív teszt, kötelező karantén – nélkül léphetnek be Szerbiába, ha Magyarországon már felvették a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát (AstraZeneca esetén az első oltás is elegendő), és rendelkeznek az oltás tényét igazoló védettségi igazolvánnyal.

Azok a magyar állampolgárok, akik védettségi igazolványt a koronavírusból történő igazolt kigyógyulást követően kaptak, kizárólag Magyarországról utazhatnak be PCR-teszt nélkül. Fontos kitétel, hogy más országból való belépés esetén ez nem érvényes. A szerb szabályozás korlátozásmentes belépést tesz lehetővé a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyekkel együtt utazó, oltással nem rendelkező, 18 év alatti gyermekeknek is. Általánosságban: a más országokból beutazóknak kell PCR-teszt, külföldi kizárólag a kiindulási ország (vagy ahonnan belép Szerbiába) referencialaboratóriumában elvégzett, 48 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszt birtokában utazhat be Szerbiába.

Nemcsak a magyar állampolgároknak, hanem más külföldieknek sincs karanténkötelezettség előírva Szerbiában, hiszen

külföldi negatív PCR-teszt nélkül be sem léphet.

Ugyanakkor a Szerbiában tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi – kivéve a magyar, albán, boszniai, bolgár, északmacedón és montenegrói állampolgárokat – beléphet teszt nélkül, de ez esetben tíznapos karantént kell letöltenie a lakhelyén. Ez azonban kiváltható egy Szerbiában elvégzett PCR-teszttel, ha annak negatív az eredménye.

A magyar védettségi igazolványt tehát – és ezzel együtt valamennyi, Magyarországon engedélyezett oltóanyagot – elfogadják Szerbiában.

Érdemes még kiemelni, hogy akik Magyarországról üzleti okból utaznak Szerbiába, előzetesen megszerzett negatív PCR-teszt nélkül is beléphetnek az országba. Szándékukról azonban előzetesen tájékoztatniuk kell a Szerb Kereskedelmi és Iparkamarát. Az írásbeli kérelmet haladéktalanul, de legkésőbb 24 órával a határátlépés várható ideje előtt a kamara továbbítja a határrendészetnek annak érdekében, hogy az érintettek átléphessék a határt. Az országba való belépéskor ezeket a személyeket egy kijelölt szerb referencialaboratóriumban tesztelik, az eredményt pedig az érintettek benyújtják a kamarának. Ha a teszt negatív, úgy folytathatják a tervezett tevékenységüket. Ha nem készül el 24 órán belül, vagy az eredménye pozitív, a kamara haladéktalanul tájékoztatja erről az illetékes szerb közegészségügyi hivatalt.

Szerbia Törökországgal és Görögországgal is megállapodott a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről. Ezekben az országokban vannak a szerbek kedvelt nyaralóhelyei, ezért a turistairodákban már meg is kezdődtek a foglalások.

Montenegró területére minden korlátozás nélkül, személyi igazolvánnyal is beléphetnek a szerbiai állampolgárok. Montenegróban a napokban jelentették be, hogy az országban ingyen végzik el a PCR-tesztet azoknál, akik az ottani nyaralás után a saját országukba csak negatív teszttel tudnak hazautazni.

Horvátország folyamatosan enyhít a beutazási feltételeken

Horvátország idén is várja a turistákat, ehhez viszont elengedhetetlen a határok átjárhatóságának megkönnyítése. Az enyhülés folyamata május első felében megkezdődött, már számos módon elkerülhető a karantén az országba érkezők számára.

A legkönnyebb dolguk azoknak van, akik az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ által biztonságos, zöld besorolású területekről érkeznek, ők ugyanis minden probléma nélkül beléphetnek az országba. Ennek az a szépséghibája, hogy jelenleg csupán Finnország egyes megyéi és Norvégia északi része tartozik ebbe a kategóriába. Jó hír viszont, hogy

Horvátország és Magyarország kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolványait, ezért azok is mentesülnek a karanténkötelezettség alól, akik rendelkeznek ilyen igazolvánnyal.

Fontos viszont kiemelni, hogy a gyakorlatban előfordul, hogy a horvát határőrök a vírusból való kigyógyu­lásról, illetve az oltásról szóló igazolást is elkérik, amelyet viszont csak akkor fogadnak el, ha a második dózis beadásától számítva eltelt már 14 nap, tehát a rendszer még nem teljesen kiforrott. Ez részben annak a következménye, hogy a többi országgal a horvátok még nem kötöttek külön megállapodást. Az aktuális rendeletek értelmében ugyanis

más uniós tagállamból, illetve harmadik országból Horvátországba az utazhat be, aki igazolni tudja, hogy a megelőző 180 napban átesett a koronavírus-fertőzésen.

Ez az igazolás lehet orvos által kiállított dokumentum, vagy névre szóló, 11 napnál nem régebbi koronavírusteszt. Nem kell tíznapos karanténba vonulniuk azoknak sem, akik a határon felmutatnak egy 48 óránál nem régebbi, negatív PCR- vagy gyorstesztet. Természetesen

aki megkapta már a védőoltást, az is átlépheti a horvát határt, függetlenül attól, hogy melyik gyártó vakcináját adták be neki.

Egyetlen kikötés csupán, hogy a beoltottak 14 nappal a második vakcina beadása után léphetnek csak be az országba. Kivételt képeznek értelemszerűen az egydózisú ellenszerek, amelyek beadása után szintén 14 napot kell várni a határátlépéssel. A határon szülői felügyelettel szabadon utazhatnak a 7 évnél fiatalabb gyerekek is, az ő esetükben nincs szükség sem tesztekre, sem igazolásokra. Ami az ingázókat és az üzleti okból a határt átlépni kényszerülőket illeti, számukra a határ továbbra is minden korlátozás nélkül átjárható. Horvátország hamarosan további enyhítéseket tervez bevezetni, hiszen az idegenforgalom szempontjából fontos, hogy minél többen és minél könnyebben érkezhessenek az országba. Andrej Plenkovic miniszterelnök még márciusban bejelentette, hogy ha a vírushelyzet engedi, a nyáron mindenképpen szeretnének minden korlátozást feloldani a határokon. Mivel a járvány jelenleg leszálló ágban van, a forgatókönyv megvalósulása egyre valószínűbb.

Körvonalazódik a megállapodás Ukrajnával

Ukrajna pozitívan fogadta azt a magyar javaslatot, hogy kölcsönösen el kellene ismerni a két ország által kiadott védettségi okmányokat, és így szabad utazást kellene biztosítani a beoltott személyek számára – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap, miután megbeszélést folytatott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel. Ukrajnában tegnapra gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, csaknem hétezer új beteget és ismét csaknem 350 elhunytat jegyeztek fel. Eddig mindössze 901 105-en kapták meg a védőoltás első dózisát, 3828-an a másodikat is.

 

járvány COVID-19 Szerbia Románia vakcina Régiós járványkörkép koronavírus járvány Horvátország Ukrajna oltás határnyitás oltási igazolvány pandémia
Kapcsolódó cikkek