Egy izraeli légi csapás a Gázai övezetben romba döntött szombat délután egy 12 emeletes épületet, amely
Egy izraeli légi csapás a Gázai övezetben romba döntött szombat délután egy 12 emeletes épületet, amely
több médium irodájának, köztük az AP amerikai hírügynökségnek és az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak is otthont adott.
A művelet előtt egy órával az izraeli hadsereg figyelmeztetést adott ki, hogy ürítsék ki az épületet, amelyet azonnal meg is tettek. A katari székhelyű al-Dzsazíra élőben közvetítette, ahogy az épület összeomlott. „Ezt a csatornát nem fogják elhallgattatni, ezt most garantálhatjuk” – kommentálta a képsorokat a hírtelevízió újságírója.
Musztafa Szuag, az al-Dzsazíra igazgatója háborús bűntettnek minősítette az izraeli csapást, amellyel a sajtót igyekeznek „elnémítani”, hogy „elhallgassák a pusztítást és a gázai emberek mérhetetlen szenvedését”.
Aszef Hamidi hírigazgató az AFP hírügynökségnek azt mondta:
mindent megtesznek azért, hogy a csatorna tovább tudósíthasson az eseményekről.
Valíd al-Omari, az al-Dzsazíra izraeli részlegének vezetője szerint Izrael el akarja hallgattatni azokat a médiumokat, amelyek „látják, dokumentálják és elmondják az igazságot arról, ami történik”.
https://www.facebook.com/watch/?v=1095578897594368&t=17
Gary Pruitt, az AP vezérigazgatója közölte: sokkolja és megrémiszti a hírügynökséget az, hogy az izraeli hadsereg olyan épületre mért csapást, amely sajtóirodáknak ad otthont Gázában. Az AP-nek több újságírója is az épületben tartózkodott, amikor megkapták a figyelmeztetést. Még időben távozni tudtak az irodából, de – a vezérigazgató szavai szerint – épphogy el tudták kerülni a katasztrófát. Emiatt a légicsapás miatt a világ kevesebbet fog tudni arról, hogy mi történik éppen Gázában – tette hozzá.
Jen Psaki, a washingtoni Fehér Ház szóvivője a Twitteren azt írta, hogy az eset után az Egyesült Államok arra kérte Izraelt, garantálja az újságírók biztonságát és a média független működését.
Hétfő óta ez volt az ötödik toronyház, amelyet az izraeli légierő lerombolt.
Az izraeli hadsereg a Twitteren azt közölte, hogy a toronyház bombázásával az iszlamista Hamász katonai hírszerzését vették célba. „Az épületben civil médiumok irodái működtek, de ezek mögött a Hamász terrorszervezet rejtőzött, és a sajtóirodákat emberi pajzsként használták fel” – közölték. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász a katonai felszereléseit szándékosan a Gázai övezet sűrűn lakott városnegyedeiben helyezte el.
A toronyház megsemmisülése után a Hamász egy szóvivője jelezte, meg fogják torolni a légi csapást, és
Tel-Aviv úgy készüljön, hogy „a Föld is beleremeg majd” a palesztinok válaszába.
Pár órával korábban egy háromemeletes lakóházat ért találat Gázában, a csapásban két nő és nyolc gyerek életét vesztette. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász hírszerzési központját, valamint alagutakat támadtak.