Közélet

NOB: az olimpiai falu lakóinak jelentős többsége be lesz oltva

Az olimpiai falu lakóinak jelentős többsége be lesz oltva – mondta Mark Adams, a NOB szóvivője.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azzal számol, hogy a tokiói nyári játékok résztvevőinek a nagy része beoltva érkezik majd Tokióba.

Az olimpiai falu lakóinak jelentős többsége be lesz oltva

- mondta Mark Adams, a NOB szóvivője, aki szerint ez a versenyzőkön kívül a hivatalos kísérőkre is vonatkozik.

A NOB igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy aki vakcinához szeretne jutni, az a lehető leggyorsabban megkaphassa azt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hónap elején megállapodást kötött a Pfizer-BioNTechhel arról, hogy a cég oltóanyagot biztosít az ötkarikás küldöttségek számára.

Fotó: Pavlo Gonchar/SOPA Images/LightRocket / Getty Images

Az még nem dőlt el, hogy az oltással rendelkező olimpikonok nagyobb szabadságot élveznek-e majd a játékok idején be nem oltott társaiknál. Egyelőre szigorú korlátozások, napi tesztelések és buborékrendszer kialakítása van napirenden. Jelen állás szerint a sportolóknak legkésőbb két nappal a versenyük után el kell hagyniuk Tokiót.

A tavalyról idénre halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart.

Lefújta az edzőtáborát az amerikai atléta-válogatott

Nem utazik el Japánba az olimpia előtt a csapat.

 

Tokió Pfizer vakcina olimpikon 2021 oltás sportoló olimpia Nemzetközi Olimpiai Bizottság
Kapcsolódó cikkek