Közélet

Ryanair: úgy hisszük, KGB ügynökök utaztak az eltérített gépen

Az állami támogatású gépeltérítés rémisztő volt az utasok és a legénység tagjai számára egyaránt.

A fehérorosz Állambiztonsági Szolgálat (KGB) ügynökei is a vasárnap Minszkben földre kényszerített Ryanair-járaton utazhattak – mondta hétfőn Michael O'Leary, a vállalat vezérigazgatója.

A lett légitársaság már lépett az eltérített repülőgép ügyében

Az EU-csúcson tárgyalnak a Fehérorország elleni újabb szankciókról.

Úgy tűnik, hogy a hatóságok célja az újságíró és útitársa eltávolítása volt.

Úgy véljük, néhány KGB-ügynök is kiszállhatott a repülőtéren – mondta a vezérigazgató, dicsérve az utasszállító személyzetének viselkedését.

Az állami támogatású gépeltérítés rémisztő volt az utasok és a legénység tagjai számára egyaránt.

A O'Leary szerint ez az első alkalom, hogy ilyen történt egy európai légi járattal, és egy államilag támogatott gépeltérítésnek nevezte az esetet.

(Illusztráció.) Fotó: Shutterstock

A litván hatóságok korábban arról számoltak be, hogy az Athénból Vilniusba tartó gép utasai közül öten nem érkeztek meg a balti ország fővárosába. Azt biztosan tudni, hogy közöttük van Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró, illetve a barátnője, Szofija Szapega.

A Kreml nem érti a felháborodást az eltérített Ryanair-gép ügyében

Az a sokkoló, hogy a Nyugat a fehérorosz légtérben történteket sokkolónak tartja.

 

vezérigazgató eltérítés Fehéroroszország ügynök titkos KGB Ryanair
Kapcsolódó cikkek