Közélet

A fiataloknál a melanoma a leggyakoribb rákbetegség

Jelentősen emelkedett Magyarországon a melanomás betegek száma az elmúlt években. A nemzeti rákregiszter adatai szerint 2007-ben 1800, 2017-ben és napjainkban is évente háromezer új beteget diagnosztizálnak, és minden évben 360-an életüket is vesztik – mondta Baltás Eszter, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának egyetemi docense egy online sajtótájékoztatón.

A melanoma agresszív rákos megbetegedés, ha időben felismerik, jól kezelhető. A daganatos betegségek között Magyarországon a negyedik-ötödik leggyakrabban előforduló ráktípus

– válaszolta a Világgazdaság kérdésére az egyetemi docens.

A Szegedi Tudományegyetem 140 melano­más beteg részvételével készített egy átfogó kutatást. A felmérésből kiderült, hogy a betegek több mint fele saját maga fedezi fel a rákos bőrelváltozást, ugyanakkor háromból egy beteg több mint egy évet vár azzal, hogy orvoshoz forduljon a panaszával.

Bár a melanomás páciensek többsége egészségtudatosnak mondható, a bőrrákkal kapcsolatos ismereteik hiányosak.

A kutatásból kiderült, hogy a melanomával diag­nosztizált nők 71 százaléka járt mellrák- és 77 százaléka méhnyakrákszűrésen, a páciensek 94 százaléka pedig rendszeresen ellenőrzi a vérnyomását, többségük a koleszterinszintjével is tisztában van. Ehhez képest háromból egy beteg sohasem ellenőrzi a bőrét, és mindössze 4 százalékuk látott melanomáról készült fotót korábban.

Fotó: Shutterstock

A betegség kockázata az életkorral együtt nő, de 30 évnél fiatalabbaknál is előfordul, sőt ma már ez a fiatal nők és férfiak egyik leggyakoribb daganatos betegsége. Ha a betegséget korai stádiumban fedezik fel, a megfelelő terápiával az érintettek 99 százaléka öt év elteltével is életben van, míg a szervi áttéteket okozó melanomával diagnosztizált páciensek esetében ugyanez a szám ennek csupán a töredéke.

A melanoma gyógyításának új terápiái 2015 óta elérhetők Magyarországon is

– hangsúlyozta Baltás Eszter. Hozzátette, már csak bizonyos esetekben van szükség egyedi méltányosságra, dinamikusan változik a kérelmek aránya, mert a terápiák nagy része átkerült a tételes finanszírozási kategóriába.

A vizsgálati információk szerint a betegséget az egyestől a négyesig tartó stádiumokba sorolják.

Ha a melanoma már megjelent a nyirokcsomókban, akkor a betegség auto­matikusan a hármas stádiumba kerül, és ilyenkor a bőronkológus szakorvosok a melanoma kimetszése után kiegészítő gyógyszeres terápiát javasolnak. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2019-es adatai szerint a nyirok- és vérképző sejtek daganatos megbetegedéseire egy beteg esetében átlagosan 1,7 millió forint jutott, a bőrrákosok ellátása átlagosan 202 ezer forintba került. Ugyanakkor Baltás Eszter kiemelte, hogy az új terápiák ennél sokkal drágábbak.

Mivel 2020-ban a pandémia miatt a szűrővizsgálatok szüneteltek, ezért hosszabb várólistákra kell számítani, és a tapasztalatok szerint előrehaladottabb állapotban lévő betegek kerülnek majd a bőrgyógyászokhoz.

Magyarországon bővít a robotsebészeti medtech vállalat

A SofMedica ötmillió eurós beruházást tervez, az állami és a magánkórházak számára is biztosítja a technológiát.

 

rák bor melanóma betegség fiatalok napozás nyaralás
Kapcsolódó cikkek