A területi különbségek továbbra is nagyok, de a rés már szűkül
A jelenség viszonylag ismert. A fővárosnak a lakosságának nagyságához képest is kiugró a gazdasági súlya, és Északnyugat-Dunántúl a legfejlettebb vidéki térség, a Dél-Dunántúl déli vagy Észak-Magyarország északi sávja pedig kritikus terület. De mit igazol a statisztika ezekből?
A továbbiakban nagyrészt relatív mutatókat fogunk számba venni, vagyis hogy miképpen állnak az egyes vármegyék, régiók az országos átlaghoz képest. A fejlettséget és jólétet mérő sokféle mutatóból kettőt emelek ki: az egy főre jutó GDP-t (bár ez nem jóléti mutató, de erősen korrelál vele), valamint a népesség alakulását. Az életszínvonalat és annak várható alakulását ugyanis érzékenyen jelzi az, amikor az emberek a „lábukkal szavaznak” az elvándorlás vagy beköltözés mellett.
Kezdjük ez utóbbival. A népesség szempontjából Pest vármegyét és Budapestet együtt érdemes vizsgálni, mivel százezrek élnek úgy, hogy a fővárosban dolgoznak és az agglomerációban laknak. Így Közép-Magyarország nagyrégió adatait vetettem össze a többi 18 vármegye (a „vidéki vármegyék”) összesített adataival.
Látható egyrészt, hogy 25 év során az ország lakossága 661 ezer fővel, vagyis 6,5 százalékkal csökkent, miközben a főváros és Pest vármegye népessége együttesen 190 ezer fővel, 6,7 százalékkal gyarapodott. Ebből az következik, hogy vidéken a népességvesztés az országos átlagnál is súlyosabb volt: a 18 vármegye lakossága 851 ezer fővel, 11,5 százalékkal csökkent. De nézzük ugyanezt vármegyékre bontva!
Pest vármegyén kívül – amelynek lakosságát egyszerre bővítette a vidékről való be- és a fővárosból való kiköltözés – egyedül Győr-Moson-Sopron lakossága tudott növekedni, mindenhol máshol csökkenés volt. A táblázatokban jelöltem, mely vármegyékben csökkent a lakosságszám az országos átlagnál kevésbé, illetve hogy hol volt különösen súlyos. Békés vármegye 25 év alatt elveszítette lakosságának közel a negyedét. További három vármegye pedig a lakosságának az ötödét. A régiós adatok is erős szakadást mutatnak.
A népesség koncentrálódása az időszak során nagyjából folytonos volt.
A népességkoncentráció együtt mozgott a GDP területi eloszlásának alakulásával: miközben a közép-magyarországi „vízfej” aránya az ország lakosságának 28 százalékáról 32 százalékára nőtt, addig GDP-ben az országos kibocsátás 43 százalékáról 50 százalék fölé emelkedett.
A gazdasági fejlettséget jelző GDP/fő mutatót nézve kettős a kép. A pillanatfelvételekben csekély az elmozdulás, miközben folyamatos a koncentráció Budapest irányába.
A régiók szintjén ugyanakkor némi elmozdulás azért látható.
Ennek oka, hogy ha a változás irányát és nagyságát nézzük, akkor markáns fordulat figyelhető meg 2010 után.
2000 és 2010 között toronymagasan Budapest és Komárom-Esztergom vezette a növekedési listát. Rajtuk kívül csak Pest vármegye volt még éppen a pozitív tartományban, mindenhol máshol csökkent az országos GDP-hez viszonyított arány, Vas és Fejér vármegyék esetében drámaian. (Győr-Moson-Sopronnál vegyük figyelembe a magas induló értéket, ami miatt jelentős esés után is a legerősebb vármegye.) Ezzel szemben 2010 után Budapest csak a hatodik legnagyobb növekedést produkálta, az élen pedig Bács-Kiskun, majd Veszprém, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén végzett. Ezenkívül további négy vármegye aránya nőtt, így összesen kilencé, szemben a 2010 előtti kettővel. Drámai zsugorodást ezúttal Zalában láthatunk, vagyis három helyett egy vármegyében.
Míg tehát 2010 előtt az eleve gazdagabb vármegyék és leginkább a főváros gyarapodtak tovább, ezzel tovább nyílt az olló, 2010 után a legnagyobb növekedést közepesen fejlett és szegényebb vármegyék mutatták, így a fejlettségi rés szűkülni kezdett.
Ha nem is annyira, hogy sorrendcserék legyenek, de a változás iránya megfordult.
Ugyanígy a régiók szintjén: míg 2010 előtt csak Közép-Magyarország arányszáma nőtt, közel 10 százalékponttal, addig 2010 után a részesedése egyenesen csökkent, míg a hat további régióból négy növelni tudta a súlyát, élükön Észak-Magyarországgal és Dél-Alfölddel. A központi régió mellett Nyugat-Dunántúl arányszáma csökkent még, bár ezzel együtt is a második legmagasabb értékű maradt.
2010 után tehát – a korábbi időszakkal ellentétben – a szegényebb régiók nagyobb részében az egy főre jutó GDP az országos átlagnál erőteljesebben nőtt, közelebb kerülve a gazdagabb régiókhoz, ami kezdődő felzárkózást jelez. Tekintve a több évtizedes, sőt több évszázados fejlődési mintákat, ez jelentős fordulat a területi egyenlőtlenségek mérséklődése felé.
