Közélet

Rendeződhet a cseh-lengyel konfliktus

Michal Kurtyka lengyel klímaminiszter szerint közel a megállapodás a cseh-lengyel-német hármas határon fekcő Turów bánya ügyében – írja a Reuters.

Attól tartva, hogy a bánya elapaszthatja a a régió víztartalékait, növelheti a zajterhelést és a légszennyezést, Csehország még áprilisban fordult az Európai Bírósághoz, ami május 21-én elrendelte, hogy

Lengyelország ideiglenesen függesszen fel minden tevékenységet a bányában.

Fotó: Shutterstock

Ezt a rendelkezést Lengyelország figyelmen kívül hagyta, aminek következtében Csehország ismét az Európai Bírósághoz folyamodott,

azt kérve, hogy napi 5 millió euró fizetésére kötelezze Lengyelországot, amíg nem zárja be a bányát.

A bánya működésének környezeti szempontból is megnyugtató megoldására keresik most a választ a csütörtökön kezdődött miniszteri szintű találkozón, mely után Csehország visszavonhatja keresetét.

Erre minden esély meg is van, hiszen a cseh környezetvédelmi miniszter, Richard Brabec azt mondta:

Egyetértettünk abban, hogy mindkét fél érdeke a megállapodás, nem pedig a bírósági per.

szén Csehország bánya barnaszén Lengyelország
Kapcsolódó cikkek