Egy bécsi klinikán dolgozom állatorvosként, tisztában vagyok vele, mennyire fontos a vakcina
– mondta Schmid Julia, az Ausztriából honosított világbajnoki bronz-, Európa-bajnoki ezüstérmes szlalomkenus, aki nem oltatta be magát koronavírus ellen, ezért nem vehet részt a tokiói olimpián.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a játékok előtt nem sokkal döntött úgy, csak a koronavírus ellen védett sportolók vehetnek részt az eseményen.
Schmid a Blikknek azt nyilatkozta, hogy
amikor lett volna lehetősége beoltatni magát, migrénes fejfájással küzdött, hányt, ágyhoz volt kötve.

Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tette kötelezővé a vakcina beadását, és ekkor még a MOB-nál sem volt szó erről, július elején nyugodtan utaztam el Japánba edzőtáborozni. A terv az volt, hogy a tokiói játékok után beoltatom magam
– mondta.
Hét nappal a játékok előtt kaphatta volna meg az első adagot az oltásból, viszont az még nem biztosított volna semmilyen védettséget az olimpia idejére – mondta a sportoló. Úgy gondolja, a mellékhatások viszont veszélyeztethették volna a sikeres szereplését, ezt pedig nem akarta megkockáztatni.