Ma délután, kora este elérhetjük az 5,5 millió beoltottat 

– közölte a kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Orbán Viktor elmondta: ha elérjük ezt a mérföldkövet, a kormány megszünteti a maszkviselési kötelezettséget a kórházak kivételével minden belső térben is. Megszűnik az a korlátozás is, amely védettségi igazolványhoz köti számos szolgáltató, intézmény látogatását, a sportrendezvények, fesztiválok, valamint a zárt térben rendezett zenés-táncos mulatságok, bulik kivételével. Utóbbi rendezvényeken továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. Megszűnnek az üzlethelyiségekben korábban bevezetett létszám-korlátozások is.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormány szerdán már a koronavírus-járvány várható negyedik hullámáról is tárgyalt - közölte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ezt a járványügyi szakértők már most készpénznek veszik, és az érkezését szeptember-októberre teszik. A beoltottak ebből nagy valószínűség szerint kimaradhatnak – közölte Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette: még a beoltottak körében is előfordulhat, hogy százból tízen elkapják a fertőzést, de ha el is éri őket a vírus, valószínűleg csak könnyebben átvészelik a betegséget.

Az oltás életet ment, mindenki oltassa be magát

– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy

Csalfa remény, hogy oltatlanul bárki elbújhat a vírus elől.

A kormányfő leszögezte, Magyarország fel van készülve egy újabb hullámra, egyelőre nem oltunk harmadszorra.

A harmadik oltással azért vagyunk óvatosak, mert nem tudjuk, hogy milyen hatással lenne

– fogalmazott, hozzátéve, ez nem egy lezárt vita, a gyógyszergyártókat kell figyelni ebben az esetben, hogy vállalják-e a felelősséget.

Orbán Viktor a legfrissebb kormányzati döntésekről is beszélt. Októbertől kiviteli korlátozást rendelnek el az építőanyagokra, egyelőre azért nem előbb, mert Brüsszel felé jelezni kell. De addig állami elővásárlási jogot jegyeznek be az építőanyagokra, illetve bejelentési kötelezettség lesz kivitel esetében. A kormányfő jelezte

néhány építőanyagnál, mint a kavics, illetve sóder meg fogják adóztatni az exptrafrofitot.

Emellett döntöttek a távmunka szélesítéséről, továbbá 17 városban munkahelyteremtő beruházást is indítanak.