BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az amerikai hírszerzés nem adja fel a járvány eredetének kutatását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kína szerint inkább a tudósokra kellene bízni a kutatómunkát.

Az amerikai hírszerző szervek megállapítása szerint további információkra lenne szükségük annak a vitának az eldöntéséhez, hogy egy kínai laboratóriumi baleset volt-e a Covid-19 járvány kiindulópontja – közölték hírszerzési vezetők a vizsgálódásaikról készült, pénteken közzétett összefoglalóban.

Az illetékesek azt mondják, csak Kína segíthetne a világszerte eddig 4,6 millió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét érintő kérdések megválaszolásában.

Valószínűleg Kína együttműködésére lenne szükség a Covid-19 eredetének végleges tisztázásához – áll a Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának (DNI) hivatala által kiadott összefoglalóban.
Joe Biden elnök, aki a héten kapta készhez a májusi utasítása alapján készített titkos jelentést, kijelentette, Washington és szövetségesei további 

nyomást fognak gyakorolni a kínai kormányra, hogy választ kapjanak kérdéseikre.

Fotó: Shutterstock

A világjárvány eredetével kapcsolatos kulcsfontosságú információk megvannak a Kínai Népköztársaságban, mégis a kínai kormány tisztviselői kezdettől fogva azon dolgoztak, hogy megakadályozzák, hogy a nemzetközi nyomozók és a világ közegészségügyi nyilvánosságának tagjai hozzáférjenek ezekhez az információkhoz

– mondta nyilatkozatában Biden.
A hírszerzési jelentés olyan időszakban készült, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes mélypontra süllyedtek.

Kína washingtoni nagykövetsége nyilatkozatban reagált, hangsúlyozva, hogy téves a pénteken ismertetett jelentésnek az az állítása, miszerint Kína kezdettől akadályozta a nyomozást, és hozzátette, hogy az amerikai hírszerző közösség által összetákolt jelentés tudományos szempontból hiteltelen.

Az eredetkutatás tudományos feladat, amelyet csakis tudósokra lehet és kell bízni, és nem hírszerzési szakértőkre.

A kínai nagykövetség szerint a jelentés célja az volt, hogy bűnbakot csináljon Kínából, amely úgymond akadályozza a világjárvány elleni küzdelmet. Arra viszont nem vállalkozott, hogy az Egyesült Államokban kutasson a Covid-járvány kórokozójának eredete után.
A Washington kezdeményezte vizsgálódásokra válaszul

Kína az elmúlt hónapokban nevetségessé igyekezett tenni azt a feltevést, hogy a Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult volna ki,

és olyan elméleteket terjesztett, amelyek szerint a vírus a marylandi Fort Detrickben található laboratóriumból került ki még 2019-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.