Közélet

Magyar felfedezésű kisbolygók kaptak nevet

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja 16 magyar felfedezésű kisbolygó elnevezéséről számolt be. Ady Endre és Hamvas Béla mellett jutott egy kisbolygó Hosszú Katinkának is.

ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja szerdai közleménye szerint 16 magyar felfedezésű kisbolygó kapott nevet. Mint írják a kisbolygók elnevezése régi hagyomány, mely szerint a névadás a felfedező joga, ami 200 éve is így volt és így van ma is.

Fotó: Shutterstock

Az elnevezés feltételei azonban változtak, míg régen a felfedezés után rögtön lehetőség nyílt a névadásra, ma már meg kell várni a sorszámozást, melyhez a bolygók pályájának ismeretére van szükség.

Magyarország az 1930-as évek végétől egy szűk évtizeden át kisbolygó-nagyhatalomnak számított, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban Kulin György által vezetett keresőprogramnak köszönhetően, melyet a Szegedi Tudományegyetem és az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésében 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében újították fel.

Az ennek keretében felfedezett közel kétezer égitest nagy része a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövén került a kutatók valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai szeme elé.

Ahhoz, hogy egy égitest sorszámot kapjon, korábban két különböző év, majd legalább négy különböző szembenállás, manapság pedig már gyakran 10-12 szembenállás idején készült megfigyelésre van szükség. Ezt követően tíz év áll a sorszámozáskor megadott felfedező rendelkezésére, hogy nevet találjon a kisbolygónak. Ezek az élet szinte minden területéről kikerülhetnek, a politikusokra és katonákra azonban százéves moratórium van.

Miután lecserélődött az elnevezések hivatalos bejelentésének joga, másfél évig az új elnevezések szüneteltek, ám májusban újra elindult a folyamat, így befogadták a korábban benyújtott 16 magyar javaslatot.

Az újonnan elkeresztelt kisbolygók között található az Adyendre, a Dévényanna, az Erdőspál, a Várkonyiágnes, a Kaffkamargit, a Halmospál, a Lukácsbéla és a Komjádibéla, de neveztek el kisbolygót Hosszú Katinkáról, Kaszás Attiláról és Hamvas Béláról is.

ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Ady Endre hamvas béla Hosszú Katinka kisbolygó
Kapcsolódó cikkek