BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint megbírságolta a GVH a Fressnapfot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A versenyhatóság több millió forintos bírságot szabott ki a Fressnapfra.

A Fressnapf késedelmekkel, de végrehajtotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségeket a fogyasztók jóvátételére. A versenyhatóság 3 millió forintos bírságot szabott ki a hiányosságokért – derül ki a GVH közleményéből. 

A versenyhatóság egy balul sikerült pecsétgyűjtő kampány miatt kötelezte a céget – 100 millió forintos bírság mellett – a károsult fogyasztók kompenzálására. 

Fotó: Shutterstock

Az utóvizsgálat feltárta, hogy 

a Fressnapf teljesítette az előírt intézkedéseket, vagyis az előírt fogyasztói kompenzáció elérte a célját. Az ellenőrzés megállapította ugyanakkor, hogy a cég nem tartott be egyes határidőket, így a teljesítés bizonyos elemei késedelmet szenvedtek. 

A GVH közlése szerint a fogyasztók kompenzációja teljesült, hatósági kötelezettségek előírása esetén azok valamennyi elemét – így a határidőre és igazolásra vonatkozó intézkedéseit – is be kell tartani, hiszen ezek lényegesek a közérdek megfelelő érvényesülése szempontjából. A hivatal így 3 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A Versenytanács a bírság kiszabásakor figyelembe vette többek között azt is, hogy Fressnapf együttműködése jeleként lemondott mind a tárgyalás, mind a jogorvoslat lehetőségéről.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.