Kisebbségi komplexust, depressziót, étkezési zavarokat és önértékelési problémákat okoz a túlzott Instagram-használat a fiatal lányok körében

– írja a The Wall Street Journal a Facebook belső kutatására hivatkozva. 

A tinik naponta órákig görgetik az Instát, onnan tájékozódnak a trendekről, és gyakran a platformról választanak maguknak példaképet.

A fotómegosztó közösségi oldal a tökéletesség kergetésébe hajszolja a fiatalokat, akik kevesebbnek érzik magukat attól, hogy nincs olyan kidolgozott testükl, mint a fitneszmodelleknek, vagy nem élnek olyan vélt vagy valós luxusszínvonalon, mint a kedvenc influenszereik. 

A tizenéves lányok 32 százaléka, azaz minden harmadik felhasználó nyilatkozta, hogy az Instagram miatt rosszabbul érzi magát a bőrében.

Még súlyosabb információ, hogy a brit fiatalok 13, míg az amerikai tinik 6 százaléka vallott arról, hogy már öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat ébresztett bennük a portál.

Fotó: Shutterstock

Az Instagram célcsoportja pedig kifejezetten a fiatalok. A felhasználók 40 százaléka 22 év alatti, és ez a generáció már szívesebben használja az Instát, mint a Facebookot.

A fotók feltöltése egyféle versenyhelyzetet teremt: ki néz ki jobban, ki járt érdekesebb helyen, kinek izgalmasabb az élete, 

mindeközben a fiatalok mindennapjai teljesen áthelyeződnek a digitális térbe, ahol örökös megfelelési kényszerbe kerülnek.

A vállalat felismerte az aggasztó helyzetet, és ígéretet tett arra, hogy lépéseket fog tenni, szigorúbb szabályozások és technikai reformok is várhatók. Valójában már korábban is tudtak a problémáról, mégsem kapott nyilvánosságot a kutatás eredménye, és a felhasználókat sem figyelmeztették a káros hatásokra. Már Marsha Blackburn republikánus szenátor és Richard Blumenthal demokrata szenátor is jelezte, hogy válaszokat vár a techóriástól, többen élesen bírálják, hogy már a 13 év alattiaknak szóló gyermekverziót is el akarják indítani a fejlesztők. A vállalat egyelőre azzal védekezik, hogy ők legalább kutatják a témát, mások még ennyit sem tesznek.