Részben az iskolakezdéssel összefüggő laptopvásárlási szokásokról végzett kutatást a Laptophardware.hu laptop alkatrész webáruház ügyfelei körében egy online kérdőívben. A felmérésből egyértelműen látszik, hogy a válaszadók nagy része szándékozik laptopot beszerezni szeptemberben az iskolakezdéshez kapcsolódóan. A többség bizonytalan abban, hogy új vagy használt gépet szeretne-e venni, többnyire az ár a meghatározó ebben a kérésben.  A megkérdezettek 90 százaléka szerint a 2021/22-es tanév első félévében ismét online oktatásra való átállás várható.

Fotó: Shutterstock

A Laptophardware.hu kutatásában 3260 felhasználó vett részt, 

54 százaléka válaszolt úgy, hogy tervei között szerepel a szeptemberi, tanévkezdethez kötődő laptopvásárlás. 

Azzal kapcsolatban, hogy használt vagy új eszközt szereznének be, már megoszlott a válaszadók elképzelése, a felhasználók 46% nem tudja, hogy milyen laptopot kíván beszerezni. 27-27 százalék arányban szavaztak úgy a kérdőívet kitöltők, hogy egyértelműen új vagy használt gépre terveznek beruházni. 

Arra a kérdésre, hogy mennyit szánnak laptopra, a válaszadók 46 százaléka szavazott úgy, hogy erről nincs konkrét elképzelése. A 3260 résztvevő 25 százaléka jelölte a 0-100.000-, 14 százaléka a 100.000-150.000-, és 9 százaléka a 150.00-200.000 forintig terjedő értékhatárt. A válaszadók 4 százaléka az, aki 200.000 és 250.000 forint között költene a beszerzendő gépre, és 

mindössze 2 százaléka voksolt úgy, hogy akár több mint 250.000 forintot is rászánna egy laptopra. 

A kérdőívet kitöltők 36 százaléka válaszolt úgy, hogy van olyan laptop a háztartásukban, amelyet szeretnének korszerűbbé tenni.

Az anyagi előnyök mellett fenntarthatósági szempontból is nagyon lényeges, hogy sok esetben jobb megoldás lehet az elektronikai eszközöket szervizbe vinni és megjavíttatni, mint egyből lecserélni egy új darabra. Pontosan ezért nagyon örülünk neki, hogy egyre többen nyitottak erre a megoldásra

– mondta el Krajnyák Tamás, a Laptophardware operatív vezetője. 

A Laptophardware.hu kutatásában azt is megvizsgálták, hogy a válaszadók mennyire tartják fontosnak a laptopok rendszeres karbantartását a gyorsabb működés érdekében. A válaszadók 32 százaléka nem rendelkezik ezzel kapcsolatban konkrét elképzeléssel, elsősorban szakemberekre bízná a döntést. 20 százalékuk viszont az újratelepítést, 17 százalékuk az ajánlott éves tisztítást, 16 százalékuk a memória bővítését és 14 százalékuk az SSD tárhely kapacitás bővítését jelölte meg a legindokoltabb újításként.

A kérdőívben résztvevők 90 százaléka, azaz 2930 fő válaszolt úgy, hogy számít a 2021/22-es tanév első félévében arra, hogy ismét át kell állni az online oktatásra. Mindössze 10 százalék vélekedik erről ellenkezően.

„Akár át kell állni online oktatásra, akár nem, célszerű a háztartásunkban lévő laptopot karbantartani és tisztítani. Ennek köszönhetően nemcsak a gépünk élettartama nő meg jelentősen, de bármikor könnyedén át tudunk állni a digitális oktatásra” – mutatott rá Krajnyák Tamás.