BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gulyás Gergely: A gazdasági növekedés számai bizakodásra adnak okot

A turizmus egyedülálló rekordot mondhat magáénak idén nyáron.

A negyedik és az ezt követő járványhullám alapvetően eltérnek majd a mögöttünk hagyott három hullámtól, hiszen az oltási olyan eszköz, amely alapvetően védettséget ad, valamennyi orvosi adat egyértelműen alátámasztja, hogy aki be van oltva, annak a védettsége a sokszorosára nő – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón, hozzátéve: 

a harmadik oltás is elsősorban az idősebbeknek, a 60 év feletti korosztálynak ajánlott.

Az MNO.hu szemléje szerint a miniszter elmondta: a kormány döntött arról, hogy 

a veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésben, hiszen gyors reagálási képességére a továbbiakban is szükség lesz. 

A kormány arra számít, hogy 

nőni fognak az esetszámok, de jóval kevesebben kerülnek majd kórházba vagy lélegeztetőgépre, mint korábban.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Tárgyalunk a munkáltatókkal arról, hogy ha szigorúbb szabályokat akarunk az oltottságra előírni, akkor  a munkáltatónak legyen-e lehetősége arról dönteni, hogy megkövetelje az oltást a munkavállalóktól 

– mondta. Közölte, a védettségi igazolványnak jelenleg is van szerepe, nem kizárt, hogy ez tovább nőhet. Hozzátette, a fertőzésszám-növekedés nem jár nagyobb kockázattal, mint a második és a harmadik hullám esetén. A Pfizerrel kapcsolatban a miniszter kiemelte: az oltóanyag 12 év alatt is alkalmazható lesz, az engedélyezési eljárás folyamatban van.

A gazdasági növekedés számai a harmadik negyedévben bizakodásra adnak okot, a turizmus egyedülálló rekordot mondhat magáénak idén nyáron, a kormánynak pedig sikerült túlteljesíteni azt az ígéretét, hogy ahány munkahelyet a járvány tönkretesz, annyi újat fognak létrehozni  – mondta Gulyás Gergely.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.