BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Családban maradhat a Fülöp-szigetek elnöksége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Rodrigo Duterte lánya, Sara lehet a Fülöp-szigetek következő elnöke.

A lánya válthatja az államfői poszton Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnököt – adta hírül az ABS-CBN adó.

Az értesülés magától Dutertétől származik, aki szombaton bejelentette, hogy alelnökként sem indul a jövő májusi elnökválasztáson. A szigetország alkotmánya mindössze egy hatéves ciklus kitöltését engedélyezi, vagyis aki volt már államfő, nem töltheti be újra a tisztséget.

Fotó: AFP

A bejelentés után – amelyen azt is közölték, hogy Duterte bizalmasa, Christopher Go szenátor lesz az alelnökjelölt – egy kis helyi adó újságírója rákérdezett az elnöknél, hogy akkor ez azt jelenti, hogy Sara Duterte-Carpio, a jelenlegi államfő lánya lesz az elnökjelölt az újonnan bejelentett alelnökjelölttel párban –, és Duterte igennel felelt.

Ez azért meglepetés, mert eddig úgy lehetett tudni, hogy Sara Duterte-Carpio marad a déli Mindanao sziget tengerparti nagyvárosának, Davaónak a polgármestere, 

és egyáltalán nem adta jelét annak, hogy az államfői tisztségre pályázna.

Az elnökválasztáson indulni szándékozó jelölteknek október 8-ig kell regisztráltatniuk magukat.

Megfigyelők gyanították, hogy Duterte, miután már nem indulhat újra az államfői tisztségért, valamelyik szoros bizalmasát segíti az elnöki székbe, aki megvédi az esetleges jogi következményektől

ha akár a Fülöp-szigeteken, akár a Nemzetközi Büntetőbíróságon kimondják a felelősségét azért a több ezer gyilkosságért, amelyeket a drogkereskedelem elleni háború zászlaja alatt követtek el, de amelyeknek a körülményei tisztázatlanok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.