BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észak-Korea kivételesen elfogadja a nyugati segítséget

A UNICEF és a WHO orvosi felszereléseket küld az országba.

Orvosi felszereléseket küld Észak-Koreába az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) közölte pénteken Oren Schlein, a szervezet szöuli irodájának vezetője.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint Schlein a Dél-Korea északnyugati részén található Incshonban tartott fórumon beszámolt arról is, hogy

Észak-Korea tengeri útvonalat nyitott Nampho és a kínai Talien között, hogy be tudják juttatni a humanitárius segélyszállítmányokat.

Schlein közölte: a UNICEF már küldött orvosi felszereléseket Észak-Koreába, és továbbiakat indít útnak.

Fotó: Shutterstock

A UNICEF-en kívül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bejelentette már, hogy orvosi felszereléseket küld az országba.

Phenjan szigorú határellenőrzést folytat 2020 januárja óta. A kommunista ország lezárta szárazföldi és tengeri határait, így akarva megakadályozni, hogy a koronavírus bejusson az országba. A döntés ellehetetlenítette a segélyszállítmányok bejuttatását az országba.

Az észak-koreai rendszer eddig visszautasította a felajánlott segítséget, mivel szükségtelennek minősítette azt, arra hivatkozva, hogy egy koronavírus-fertőzöttet sem diagnosztizáltak az országban.

Mindeközben az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) is jelezte: Phenjannak lazítania kell a szigorított határellenőrzésen annak érdekében, hogy hozzájuthasson a kulcsfontosságú segélyhez, amelyre az élelmiszerhiány miatt szorul.

A problémát Észak-Korea is elismerte. Marian Yun, a WFP egyik vezető tanácsadója elmondta: 

már elfogyott a szervezet Észak-Koreának szánt idei élelmiszer-tartaléka.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.