BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezek az előnyei a klímával való fűtésnek

A hétköznapi használatban elterjedt klímák lényegesen hatékonyabbak, mondjuk, egy hősugárzóval összehasonlítva.

A fűtési szezon kezdete előtt mindenképpen érdemes mérlegelni, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre, ugyanis vannak kevésbé ismert módszerek – például a klímával fűtés –, amelyek pénztárca- és környezetbarát alternatívát jelenthetnek a hagyományos megoldásokkal szemben. A hétköznapi használatban elterjedt klímák lényegesen hatékonyabbak és takarékosabbak, mondjuk, egy hősugárzóval vagy elektromos radiátorral összehasonlítva.

A hagyományos fűtési berendezések SCOP-mutatója 1 körül mozog, míg a klímák ennél kétszer-ötször jobb teljesítményt tudnak nyújtani. Ez az érték 7 °C hőmérséklet felett 4-5, extrém hidegben, vagyis –15 °C körül pedig 2, ami kifejezetten jónak számít. 

Fotó: Róka László

A lakossági felhasználás során leginkább elterjedt berendezések a fali split klímák, melyek a hűtési funkciójuk mellett a hőszivattyú segítségével fűteni is tudnak. Hűtés esetén a benti levegőt hűtik le, fűtés során pedig a kinti hőenergiát veszik fel és adják hozzá a bentihez, tehát az energiát arra használják, hogy a kinti hőtartalmat bevigyék, és az ott hasznosuljon

– fogalmaz Váradi György, a Fisher Klíma lakossági szakértője. 

Általában az egyszerűbb klímák is megbízhatóan működnek fűtési módban +5 °C-ig, de léteznek olyanok is, amelyek –20, –25 °C körül is kiválóan funkcionálnak. Azt fontos figyelembe venni, hogy +5 °C alatt leolvasztási üzemmódba szoktak kapcsolni a készülékek, ez pedig azt jelenti, hogy 7-8 percig nincs fűtés. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.