Legalább 25 kínai harci repülőgép jelent meg Tajvan légterében pénteken, a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának évfordulóján. A többi hírügynökségtől eltérően az AP amerikai hírügynökség 38 kínai repülőgépről adott hírt. 

A tajvani nemzetvédelmi minisztérium szerint a repülőgépek között a kínai hadsereghez tartozó 18 J-16-os, négy Szu-30-as vadászrepülőgép, két H-6-os bombázó és egy Yun-8-as repülőgép volt. A tárca szerint a tajvani légierő figyelmeztetéseket küldött rádión keresztül, és üzembe helyezték a légvédelmi rakétarendszereket a kínai kötelék megfigyelésére. 

Szeptember 23-án 24 kínai harci repülőgép hatolt be Tajvan légterébe, nem sokkal azután, hogy Tajvan kérelmet nyújtott be, hogy csatlakozhasson az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) elnevezésű szabadkereskedelmi megállapodáshoz. 

Június közepén 28, április közepén pedig 25 kínai harci repülőgép sértette meg Tajvan légterét. 

Az 1949-től saját politikai vezetéssel bíró Tajvant Peking Kína szakadár tartományának tekinti. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután a függetlenségpárti Caj Jing-ven lett a tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. Peking politikai eszközeinek kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat, illetve nem zárta ki szükség esetén az erővel való egyesítés lehetőségét sem. 

Október 1-je Kína nemzeti ünnepe, a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának évfordulója.