Nem üres szólam, hanem működő valóság az európai szolidaritás Klaus Iohannis román elnök szerint, aki pénteken arról is beszélt, hogy már nyolc ország nyújtott segítséget Romániának a koronavírus-járvány okozta mostani kétségbeejtő helyzetben.

Iohannis – aki jelenleg Brüsszelben tartózkodik – az uniós csúcson köszönetet mondott partnereinek és barátainak, akik lehetővé tették román betegek befogadását az intenzív terápiás helyeikre, orvossággal és lélegeztetőgépekkel siettek Románia segítségére.

A román elnök ugyanakkor országa lakosságát is felszólította, fogadják el végre, hogy 

a járvány megállításának egyetlen módja az oltás felvétele. 

Ezt az is bizonyítja, hogy azokban az országokban, ahol a lakosság 80-90 százalékát beoltották, a járványt megfékezték, a kórházak nincsenek már tele koronavírusos betegekkel.

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter egy csütörtök esti televíziós interjúban tételesen is beszámolt a külföldi segítségről. Elmondta: pénteken viszik az első romániai koronavírusos pácienseket Kolozsvárról Ausztriába, és folytatódik azoknak a betegeknek az áthelyezése magyarországi és lengyelországi kórházakba is, akiknek a túlterhelt romániai egészségügyi rendszer már nem tudna megfelelő ellátást nyújtani.

Fotó: Robert IOSUB / AFP

Lengyelország húsz súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg kórházi kezelését vállalta, az első három pácienst csütörtökön szállította Łódźba egy katonai repülőgép.

Magyarország is Románia segítségére sietett, így elsőként ajánlotta fel ötven, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteg kezelését. A páciensek áthelyezése már több mint egy hete megkezdődött, csütörtökig harminc válságos állapotban lévő beteget szállítottak át Romániából a debreceni és a szegedi kórházakba.

Szerbia oxigénkoncentrátorokat és gyógyszert ajánlott fel, Dániából két, intenzív terápiára szakosodott egészségügyi csapat érkezik: segítségükkel további húsz intenzív terápiás ágyat tudnak működésbe helyezni a bukaresti Matei Bals járványkórházban.

Egészségügyi személyzetet ígért Franciaország és Olaszország. A Moldovai Köztársaságból 32 orvos és ápoló érkezett a Jászvásár melletti konténerkórházba.

Azonban újabb kórházi baleset követelt emberéleteket pénteken Romániában, 

amikor a 150 koronavírusos beteget kezelő olténiai Târgu Cărbuneşti kórházában – ráadásul a betegek közül 90 oxigénpótlásra szorul, 15 pedig intenzív terápiára – meghibásodott az oxigénellátó rendszer, aminek következtében három beteg meghalt. A személyzet ballonos kézi lélegeztetéssel pótolta a páciensek oxigénellátását, a katasztrófavédelem pedig négy megyéből csaknem 70 oxigénpalackot küldött rohammentőkkel a helyszínre. A berendezést néhány órán belül sikerült kijavítani.

Az 19,3 millió lakosú országban 15 410 új fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, ami 7 százalékkal több, mint az utóbbi két hét átlaga. Az elmúlt napon 356 halálesetet regisztráltak: ez 2 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

A kórházakban immár több mint húszezer koronavírusos beteget kezelnek, az intenzív terápiás részlegeken pénteken 1848 súlyos állapotú páciensnek jutott hely, a hírtelevíziók szerint azonban ennél sokkal többre lenne szükség: a betegfelvételi osztályokon és a beteggel érkező, a kórházak előtt sorban álló mentőautókban további fertőzöttek százai várják, hogy kórházi ágyhoz jussanak.