Ismét sikeres nyári szezont zárt a hazai turizmus és a Szallas.hu: 

az oldalon leadott foglalások mennyisége 6 százalékkal nőtt 2020 nyarához és 7 százalékkal a járványt megelőző 2019-es nyári szezonhoz képest.

Fotó: Shutterstock

A Szallas.hu által közvetített bruttó forgalom 20 százalékkal bővült a 2020-as szezonhoz viszonyítva és 25 százalékkal 2019 nyarához képest. 

Az átlagos foglalási érték 15 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ez utóbbi a Balatonon volt a legnagyobb, a foglalások átlagos kosárértéke 99 ezer forint volt.

Ezt követte a Tisza-tó 81 ezer forinttal, a Nyugat-Dunántúl 79 ezer forinttal, Észak-Magyarország 70 ezer forinttal és az Észak-Alföld 69 ezer forinttal. 

Budapest és vonzáskörzetében 58 ezer forint körül alakult az átlagos foglalási érték.
A portál adatai alapján egy főnek egy éjszaka átlagosan 13,8 százalékkal került többe idén nyáron tavalyhoz viszonyítva, országosan – mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. Hozzátette, hogy országos viszonylatban az átlagos foglalási ár fejenként egy éjszakára 10 ezer forint volt idén nyáron.

A honlapon foglaló vendégek 96 százaléka belföldi úti célt választott, 

a foglalási darabszám statisztikái alapján a belföldi települések toplistájának élén Siófok, Budapest és Hajdúszoboszló végeztek, majd Eger, Balatonfüred, Hévíz és Gyula következett a sorban.
Kitértek arra, hogy ősszel Budapest, Eger, Gyula, Hajdúszoboszló és Pécs vonzza a legtöbb vendéget a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Míg nyáron a Balaton térsége volt a legnépszerűbb, ősszel átveszi a vezetést Észak-Magyarország, a foglalások ötöde oda szól.