BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Virtuális csúcson találkozhat Biden és Hszi

A két szuperhatalom fagyos viszonyában fontos lehet a vezetők közötti mielőbbi párbeszéd, melyre még az idén sor kerülhet, még ha a koronavírus-járvány kezdete óta Kínát el nem hagyó Hszinek köszönhetően erre csak a virtuális térben kerülhet sor.

Még az év vége előtt sor kerülhet Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök között, igaz, csak virtuálisan, hiszen Hszi a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el az országot – írja a Reuters.

Fotó: MANDEL NGAN és Anthony WALLACE / AFP

A találkozóról szóló megállapodást Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó és Jang Csie-csi, politbüró tag zürichi, hat órás megbeszélésen sikerült tető alá hozni. 

A találkozó lehetősége már a két elnök szeptemberi telefonbeszélgetésén is szóba került, ám Kína akkor nemet mondott az ötletre. 

Sullivan és Jang megbeszélése után azonban most mind a két fél konstruktívnak és őszintének nevezte a megbeszélést, ellentétben a két diplomata márciusi, alaszkai találkozójával mely nem hozott áttörést a két ország közötti feszült viszonyban. A találkozó időpontjáról és részleteiről még nem született megállapodás, de az elvi egyetértést, hogy az még az idei évben sorra kerüljön mind a két ország osztja.

A két szuperhatalom közötti feszültség azonban továbbra is fennáll, ám John Psaki, fehér házi szóvivő szerint a zürichi megbeszélés tartalmasabb volt mint a két ország közötti korábbi tárgyalások és modellként szolgálhat a jövőbeni megbeszélésekre. A szóvivő szerint szilárd helyzetet próbálnak teremteni a két ország között, mely lehetővé teszi az intenzív versenyt, de azt felelősen menedzseli.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Jang arról beszélt, hogy 

a két ország közötti konfrontáció mind a két fél és a világ számára is káros lenne 

és egyetértés született abban is, hogy szükséges a stratégiai kommunikáció erősítése és a konfliktus és konfrontáció elkerülése.

A két ország közötti súrlódások nem új keletűek, az utóbbi időben a Tajvan környékén egyre fenyegetőbben fellépő Kína borzolja a kedélyeket, melynek kapcsán Biden kedden arról beszélt, hogy a szeptemberi telefonbeszélgetés során megállapodtak, hogy tartják a "tajvani megállapodást", melynek keretében az Egyesült Államok hivatalosan Kínát ismeri el  szigetország helyett, cserébe viszont a szigetország helyzetének békés megoldását várja el.

A szuperhatalmak közötti viszonyt a kereskedelmi vita is rombolja, melynek kapcsán Katherine Tai kereskedelmi főképviselő hétfőn ismertette a még Trump által kötött megállapodás felülvizsgálatának eredményeit, mely szerint az ázsiai ország nem tartotta magát az egyezményhez. Tai azt ígérte hétfőn, hogy számon fogja kérni Pekinget a mulasztások miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.