Egy friss felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót.
Az állítólagos oltottak csaknem tíz százaléka megvásárolta az erről szóló igazolást. 

A Covid-igazolások megvásárlóinak 46 százaléka válaszolta azt, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.

Fotó: Shutterstock

Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban és csupán három régió, köztük Kárpátalja, a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában.
A vörös besorolásban lévő régiókban a legszigorúbb korlátozások vannak érvényben: a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják. Ezen felül az ukrán fővárosban és Kijev megyében ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszközök használatára is.

Ukrajnában vasárnapra 14 490-nel 3 217 639-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 403-mal 76 705-re, az aktív betegeké pedig csaknem háromezerrel 509 694-re. 
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 8 665 945-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában.