A téli szünetben, december 22. és január 2. között, minden gyermek, aki bemutatja a sárga Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, a díjmentes Kajla jeggyel korlátlan számban utazhat a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi helyközi járatain – közölte a MÁV.

Idén először már nem csak a nyári és őszi iskolai szünetben, hanem a karácsonyi időszakban is térítésmentes utazást biztosít a sárga Kajla útlevél.

Fotó: MÁV

A Kajla egyedülálló lehetőség a családok számára most a téli szünetben is, akár egynapos akár egész hétvégés kirándulásokhoz. A program népszerűsége már három éve töretlen, és a belföldi turizmus fellendülésének köszönhetően egyre többen veszik igénybe az utazási kedvezményt, ennek köszönhetően pedig egyre több kisiskolás fedezi fel Magyarország természeti értékeit, épített örökségeit

mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Idén nyáron több mint 70 ezren éltek a Kajla útlevéllel igénybe vehető díjmentes utazási lehetőséggel. Az ország szinte minden régiója népszerű volt, 

a diákok szívesen látogatták az ország nagyvárosait, valamint népszerű úti célok között volt Szentendre, Esztergom, a Dunakanyar, a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó környéke. 

Az őszi szünetben is több mint 13500 Kajla jegyet váltottak a MÁV-Volán-csoport járataira. Ebben az időszakban a legnépszerűbb buszos úticél Siófok, Pécs, Eger, Szentendre és Esztergom volt, vonattal pedig a váci, a szegedi, a miskolci és a győri vonalon utaztak a legtöbben. A Balaton körüli utazások megkönnyítése érdekében az őszi szünetben is elérhető volt a KAJLA programban részvevő gyermek részére a díjmentes KajlaBalaton24 napijegy, ebből több mint 11 ezret váltottak meg október végén. A programhoz kapcsolódóan a MÁV-START 2019-ben felmatricázott egy Traxx mozdonyt Kajla kutyával, ami ebben az évben több mint 200 ezer kilométert tett meg az ország főbb villamosított vasútvonalain, illetve nemzetközi forgalomban Bécstől Bukarestig.