Változóan felhős lesz az ég, reggel pára-, illetve ködfoltok képződnek. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél megélénkülhet. Reggel -4, délután +4°C körül alakul a hőmérséklet.

Kontinensünk nyugati részének időjárását anticiklon alakítja, így arrafelé nagy területen képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amely napközben is sok helyen megmarad. A Skandináv-félsziget felett egy melegfront húzódik, mely többfelé okoz havazást.

Fotó: Shutterstock

Szerdán is túlnyomóan derült idő várható, majd a kora esti óráktól a Tiszántúlon megvastagszik a fátyolfelhőzet. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, erős, délutántól mérséklődik a légmozgás, szerdán már csak a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon lehetnek élénk lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -3 fok között várható, a fagyzugokban több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 2 és 7 fok között valószínű.