Súlyos betegség következtében 65 éves korában elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli kedden – adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője.

Fotó: Julien WARNAND / AFP

Roberto Cuillo Twitter-üzenete szerint a szociáldemokrata politikus kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában. A temetés időpontját és helyét a következő órákban közlik.

A politikus kórházba szállításáról szóló híreket először az Európai Parlament elnöki kabinetje közölte hétfőn. A tájékoztatás szerint Sassolit december 26-án, az immunrendszerének elégtelen működése miatt kialakult súlyos szövődmények miatt volt szükséges egy olaszországi kórházba szállítani.

Az EP elnöke előtte már szeptemberben is kórházba került Strasbourgban, súlyos tüdőgyulladás miatt. Akkor a politikus több mint két hónapig nem tudta ellátni feladatait.

David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében. Több mint 10 éven át tagja volt az Európai Parlamentnek, miután az újságírásról a politikai pályára váltott. A szocialista politikus pályafutását újságíróként kezdte a római Il Tempo napilapnál, majd egyebek mellett a RAI olasz közszolgálati televízió esti híradójának műsorvezetője volt mielőtt 2009-ben az olasz Demokrata Párt (PD) tagjaként az Európai Parlament képviselőjévé választották. 2019. július 3-tól volt az Európai Parlament elnöke.

Az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjának tagja volt, amely az Európai Néppárt (EPP) után a második legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben. Nős, két gyermeke született.

Információk szerint a Sassoli utódjának megválasztásáról szóló szavazás első fordulóját várhatóan az Európai Parlament jövő héten tervezett strasbourgi ülésének keddi munkanapján tartják.