Fehéroroszország területén február 10–20. között közös hadgyakorlatot tart Oroszország és Belarusz – közölt újabb részleteket kedden Aljakszandr Lukasenka elnök az általa előző nap bejelentett tervekről.

A hadgyakorlat a Szövetségi Eltökéltség – 2022 fedőnevet viseli, és a részt vevő orosz katonák, illetve hadfelszerelés egy része már hétfőn megérkezett Fehéroroszországba.

Mint azt Lukasenka hétfőn közölte, a manővereket az ország nyugati és déli határai mellett fogják tartani, szem előtt tartva a Fehéroroszországgal szemben álló, általa nem pontosított nyugati és déli erőket.

Belarusz nyugat felől Lengyelországgal, dél felől Ukrajnával határos. Lukasenka elmondta, még decemberben állapodott meg Vlagyimir Putyinnal arról, hogy az orosz–fehérorosz Szövetségi Állam nyugati határainál és déli szárnyán hadgyakorlat tartanak. 

Fotó: STRINGER

A múlt év végén Lukasenka migránsok lengyel határra szállításával próbálkozott bosszút állni az Európai Unión, miután az szankciókat vetett ki Belaruszra az ország által elkövetett légi kalózakcióra válaszul. Most a fehérorosz elnök azzal vádolta Ukrajnát, hogy csapatokat vont össze a fehérorosz határ közelében, Lengyelországot és a balti országokat pedig azzal, hogy 30 ezer katonát állomásoztatnak a belarusz határ túloldalán.

A fehérorosz védelmi minisztérium szóvivőjének keddi közlése szerint gyakorolni fogják az államhatár egyes szakaszainak megerősítését ellenséges betörés esetére, valamint azoknak az illegális csatornáknak az elvágását, amelyeken fegyvereket, lőszereket és egyéb eszközöket juttathatnak be az ország destabilizálása céljából.

Oroszország Ukrajna közelében jelentős mennyiségű fegyveres erőt vont össze, és sokan invázió előkészítésével vádolják. A Belaruszba hadgyakorlat céljából küldött csapatok segítségével egy esetleg invázió esetén Moszkva újabb irányból nyithat frontot. A CNN-nek adott interjújában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy az országa ellen tervezett amerikai szankciók az orosz–amerikai kapcsolatok megszakadásához vezethetnek.