Marad a benzinárstop és biztosított az üzemanyag-ellátás Magyarországon címmel csütörtök este Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tart Kormányinfót, melyre Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját is meghívták.

Nem lesz gond a hazai üzemanyag-ellátással, csak átmeneti üzemanyaghiány léphet fel néhány kútnál – ezt szerda este mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, aki hangsúlyozta azt is, hogy a hazai töltőállomásokon nincs ellátási probléma, csak logisztikai, ugyanis a hatósági ár miatt például sok kamionos is Magyarországon tankolja meg járművét, ezért gyorsan kifogynak a kutak, melyeket újra kell tölteni, ez viszont időt vesz igénybe.
Hernádi azt is kiemelte, hogy a beérkező nyersolaj mennyisége változatlan, szerződés szerinti, a Barátság kőolajvezetéken érkezik Ukrajnán keresztül az orosz kőolaj.
Fel vannak töltve a tárolók, ellátásbiztonsági probléma nincsen
– hangsúlyozta.
Elmondta azt is, hogy a 480 forintos árplafon nélkül 640 forint lenne a benzin literenkénti ára, a gázolajé pedig 717 forint.
A benzinturizmus és a növekvő tranzitforgalom, illetve a pánikkeltés miatt jelentősen megnőtt az üzemanyagfogyasztás. Ezért, mint Gulyás Gergely elmondta, három döntést hoztak:
- A 7,5 tonna feletti gépjárművek, kamionok, a 3,5 tonna feletti külföldi rendszámú teherautóknak csak a nagynyomású kútoszlopoknál lehet tankolni, ahol piaci ára van a gázolajnak. A mezőgazdasági erőgépek kivételt jelentenek, náluk marad a 480 forintos literenkénti ár.
- A kormány 20 forinttal csökkentei az üzemanyagok jövedéki adóját.
- A kormány utasította a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt minden esetben, amikor bűncselekmény történik, indítson eljárást azokkal szemben, akik az ellátás leállásáról közölnek információkat. Azokkal szemben is eljárás indulhat, akik szállításra nem alkalmas tárolókba töltenek benzint.
A rendelet csütörtök este 10 órakor lép hatályba.
Gulyás Gergely hangsúlyozta:
valótlanok, minden alapot nélkülöznek azok a híresztelések, hogy a kormány nem akarja vagy nem tudja fenntartani a benzinárstopot, illetve az ország üzemanyagellátása veszélybe került volna.
Hernádi csütörtök este elmondta, a cég szerda esti közleményéhez képest nem változott semmi. Hozzátette, hogy
a Mol feladata, hogy az ellátásbiztonságot garantálja.
Közlése szerint a Mol finomítói zavartalanul működnek. Leszögezte, a zavartalanság további biztosításához a ismertetett rendeletet be fogják tartani.
Hernádi Zsolt az M1 kérdésére válaszolva elmondta, azok, akik felvásárolták az üzemanyagot, valószínűleg otthon ülnek rajta, tipikus pánikvásárlásról van tehát szó, ez okozta a logisztikai problémákat a Molnál. A megnövekedett forgalom húsz százalékát a külföldi járművek adták, tíz százalékát pedig a pánikvásárlás, amit például a koronavírus első hulláma idején tapasztalhattunk az élelmiszerláncoknál. Magyarországon 90 napi készlet van, azonban ha mindenki elkezdi feltölteni a gépkocsiját, nem lehet egyik napról a másikra pótolni a kieső készleteket.
Gulyás Gergely megerősítette, hogy az ellátás biztosított, ezért pánikra nincs ok. Az Oroszország elleni szankciókra vonatkozó kérdésre válaszolva úgy vélekedett, olyan szankciókra van szükség, amelyek jobban fájnak a szankcionáltnak, mint a szankciókat hozóknak. Leszögezte, Magyarország békepárti, és olyan szankciókat támogat, amelyek valóban hatásosak.
Szintén újságírói kérdésre reagálva a miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a vállalkozás székhelye szerint különböztetik meg a járműveket a tankolás korlátozásánál.
Hernádi Zsolt ismertette: a pánikszerű vásárlás elsősorban nem Budapesten volt jellemző, inkább kisebb, határ menti településeken.
A közelgő négynapos hosszú hétvége idejére kamionstopot rendel el a kormány – zárta a csütörtök esti Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.