Muhsin Bayrak török üzletember cége a pénteki határidőig benyújtja ajánlatát a Chelsea-re, és erről már értesítette is a brit kormányt, amely felügyeli a szankciókkal sújtott Roman Abramovics tulajdonában lévő angol futballklub eladását. Ezt maga Bayrak erősítette meg a Reutersnek adott interjúban, hozzátéve, hogy az üzlethez kérni fogja az orosz oligarcha áldását is.

Fotó: Neil Hall


Bayrak úgy véli, a klubért benyújtott ajánlatok egymilliárd font körüli összegről szólnak majd (egy font 441 forint), ami még a felét sem éri el annak a 2,2 milliárdnak, amelyet a cége kész lett volna fizetni Abramovicsnak a szankciók kivetése előtt. A klub piaci értékét ugyanis befolyásolja, hogy az ukrajnai orosz invázió miatt elveszítette több szponzorát is, többek között a legnagyobbat, a Three mobilhálózatot, hangsúlyozta.
Abramovics 2003-ban 140 millió fontért vásárolta meg a Chelsea-t, amely vele élte meg történelmének legnagyobb sikereit. A török sajtó egy része szerint azonban kérdéses, hogy Bayrak cégének, az AB Group Holdingnak van-e egyáltalán elég pénze a klub fenntartására; az üzletember ezt cáfolta. A cég az építőiparban, ingatlanban és kriptodevizákban érdekelt.