BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghalt a világ legidősebb embere

Kane Tanaka 119 éves volt.

Elhunyt a világ legidősebb embere Japánban – írta meg az ország egészségügyi, munkaügyi és népjóléti minisztériumának közleményére hivatkozva a CNN.

Kane Tanaka 1903. január 2-án született, és április 19-én halt meg, 119 évesen. A Guinness World Records Tanaka halála kapcsán a következőket írta a twitteren:

Ő lett a legidősebb élő ember 2019 januárjában, 116 évesen és 28 naposan. Egyben ő a második legidősebb ember, akinek életkorát valaha is feljegyezték, csak Jeanne Calment előzi meg, aki 122 éves koráig élt. 

Azt is közölték, hogy szomorúan értesültek Tanaka haláláról, akinek családja a hónap elején szintén egy tweetben közölte, hogy az utóbbi időben gyakran betegeskedett az idős asszony. 

Az 1903-ban született Tanaka 19 évesen ment férjhez egy rizsboltoshoz, és 103 éves koráig dolgozott a családi vállalkozásban.

Kétszer is túlélte a rákot, és számos történelmi esemény szemtanúja volt, túlélt két világháborút és az 1918-as spanyolnáthát – valamint a Covid-19 világjárványt is.

Fotó: MASANOBU NAKATSUKASA

Tanaka egy fukuokai idősek otthonában élt. Családja elmondása szerint egyebek mellett matematikával is foglalkozott, hogy megőrizze szellemi frissességét. 

Japánban 2020-ban minden 1565 emberből egy volt 100 év feletti, több mint 88 százalékuk nő. A 2020 júliusában közzétett kormányzati adatok szerint a nők várható élettartama 87,45 év, míg a férfiaké 81,4.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.