Vádat emeltek egy turista ellen a szigorú dróntilalmi zóna szabályainak megsértése miatt – tudatta a The Guardian.

A 39 éves argentin férfi a római Piazza Venezia téren reptette drónját, amikor elvesztette uralmát a szerkezet felett, amely így a 15. században épült Palazzo Venezia műemlék tetejének ütközött. Az épület erkélyén egykor Benito Mussolini fasiszta diktátor tartotta beszédeit. A drónt az épület egyik biztonsági alkalmazottja találta meg, mielőtt a rendőrség lefoglalta volna a szerkezetet – jelentette az olasz média.

A hivatalos szabályok szerint az olasz fővárosról drónfelvételt készíteni vágyóknak előzetesen engedélyt kell kérniük és regisztráltatniuk kell magukat az olasz polgári légügyi hivatalnál, az Enac-nál. Róma központjában és a Vatikánban ugyanakkor tilos drónt reptetni az értékes műemlékek miatt.

A Palazzo Venezia Rómában 
Fotó: Shutterstock

Úgy tűnik azonban, hogy a turisták nem vesznek tudomást a szabályokról. 

Múlt héten két mexikói turista drónja például a pisai ferde toronynak ütközött. A testvérpárnak meg kellett jelenni a rendőrségen is a nevezetességre vonatkozó repülési tilalmi szabályok megsértése miatt.

2020-ban egy lengyel turista drónja a Colosseumban zuhant le, annak ellenére, hogy figyelmeztették arra, hogy tilos az eszköz használata az ókori amfiteátrumban. 2021 júliusában pedig közlekedésbiztonság veszélyeztetése miatt vádoltak meg egy 61 éves férfit, miután 2000 méteres magasságban reptette drónját Róma felett. A férfit feljelentették, miután egy hivatásos pilóta meglátta a szerkezetet.

Arról nem érkezett jelentés, hogy a lezuhant drónok károsították volna a műemlékeket. A kiszabott büntetésekről nem számoltak be, a drónszabályok megsértéséért járó bírságok 516 eurótól 64 ezer euróig terjednek.