BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kim Dzsongun üzent Erzsébet királynőnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kim Dzsongun észak-koreai vezető üzenetben gratulált Erzsébet királynőnek trónra lépésének 70. évfordulóján – közölte a phenjani külügyminisztérium. Kim Dzsongun a királynő 96. születésnapjáról sem feledkezett meg, levelében pedig többek között azt írta, az egész brit népnek gratulációját és üdvözletét küldi. A gesztus nem meglepő, hiszen Erzsébet királynő is üzent tavaly szeptemberben az észak-koreai vezetőnek az országalapítás évfordulóján.

Észak-Korea fővárosában egyébként alapesetben működik brit nagykövetség, a két ország 2000 óta tartja fenn a diplomáciai kapcsolatokat, ám az intézményt nemrég a koronavírus miatt ideiglenesen bezárták. Igaz, az ország vezető tisztségviselői vasárnap a járványellenes korlátozások felülvizsgálatáról tárgyaltak, miközben úgy értékelték, javult a helyzet az országban azóta, hogy elismerték az első koronavírusos fertőzést.

Erzsébet királynő váratlanul lemondta egyik ünnepi programját

A brit uralkodó nem vesz részt a pénteki istentiszteleten a Szent Pál-székesegyházban – közölte a Buckingham-palota. A szóvivő közleményében úgy fogalmazott, hogy II. Erzsébet királynő nagyon élvezte a számára megtartott születésnapi felvonulást és a repülőbemutatót, de az uralkodó ossz közérzetre panaszkodott a nap folyamán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.